Jó szerszámmal, fele gőzzel

A kisebb, nagyobb kertek tél végi, kora tavaszi munkája a metszés. Nem mindegy azonban, hogy mivel, hiszen mint szólásunk tartja – jó szerszám, fele munka.

Kertünk-udvarunkT. Dögei Imre2009. 02. 25. szerda2009. 02. 25.
Jó szerszámmal, fele gőzzel

A klasszikus ismeretek szerint a jó minőségű, szakszerűen karbantartott metszőollóval legfeljebb másfél-két centi átmérőjű vesszőt, gallyat metszhetünk, a vastagabb ágak vágásához fűrészt ajánlanak a szakértők. A ház körüli díszkertek többnyire különböző életkorú növényekből állnak, sok-sok különböző méretű ággal. Olykor előfordul, hogy egy átlagos metszőolló nem elegendő például a rododendron vastag ágainak elmetszéséhez. A derék kertbarátoknak a sikeres vágás érdekében nemegyszer két kézzel kell nyomniuk az ollót.

Azt eddig is tudtuk, hogy a jó metszőolló könnyű, ugyanakkor strapabíró és tartós, nyele tenyérbe simuló. A legutóbbi Agro+Mashexpo kiállításon megbizonyosodhattunk felőle, hogy a metszőolló-fejlesztők sem tétlenkednek. Számos korszerű szerszámot mutattak be, közöttük a Fiskars cég metszési technológiáját. Ez lehetővé teszi, hogy a kertészkedők egy, két vagy három lépésben vágják el az ágakat.  A szerszám a gally, vagy az ág vastagságának és keménységének függvényében automatikusan kiválasztja a megfelelő beállítást, hogy csökkentse a vágásonként szükséges erőt.

Az olyan vékony vesszőknél, mint például a szőlő, a többet tudó szerszám is úgy működik, mint egy átlagos metszőolló és a műveletet egyetlen nyisszantással végrehajthatja. Ha egy vastagabb ággal akad össze, akkor a fiskars mechanizmusa kiválasztja, hogy két vagy három lépésben vágja el az ágat. Mindazon kertészek örömére, akik tartalékolni szeretnék energiájukat. Megszűnnek ugyanis az erőfeszítési csúcspontok, s az olló minden ágat egyenletesen vág. Az ág átmérője a „fejlettebb” metszőollónál is legfeljebb két centiméter lehet, de elkerülhető vele a használója kezében jelentkező fájdalom.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek