Macerás levelek töredék áron

A hetvenhét éves Semsey Andrásnak már a szülei is termesztettek dohányt. Az agrármérnök férfi sokáig a prügyi termelőszövetkezet  vezetője s a Magyar Dohánytermesztők Országos Szövetségének elnöke is volt. Téeszelnökként az ő érdeme, hogy megkerülve kicsit a jogszabályokat, a háztájiban is engedélyezték a dohánytermesztést. Nyugdíjazása után, 1989-től lett dohánytermesztő vállalkozó a visszakárpótolt földeken, majd csatlakoztak felnőtt fiai, és családi gazdaságuk mára a bérelt földekkel együtt 70 hektárossá nőtte ki magát. Van nagy levelű, hagyományos dohányuk, de a favorit – ára és a szárítás kisebb helyigénye miatt – a Virginia. A munka terhét immáron fiai viszik, az 52 éves Attila és a 38 éves Árpád, de szezonban az egész család együtt dolgozik az idénymunkásokkal, akiket bejelentenek a munkaügyi központnak.

A családfő és Attila fia elmondták, hogy a dohánytermesztés roppant kézimunka-igényes és nagy költséggel járó tevékenység. Márciusban fűtött fóliasátorban kezdődik a magvetés, a palántanevelés, majd májusban kiültetik a palántákat. Nyáron is van munka bőven, például a kacsolás, a tetejezés, a virág letörése, a tetűirtás. Augusztusban, szeptemberben jön a levelenkénti szedés és a szárítás. A dohány nagyon macerás növény: igényli a meleget, a vizet, a drága tápanyagot az itteni sovány földeken, a vegyszert és a kézi kapálást. A nagy levelűt külön pajtákban, ma már nem fűzve, hanem gyökerestől felakasztva, a Virginiát pedig keretekben, törve-préselve, gázzal szárítják. A család akkor pihen, ha a nyíregyházi fermentálóba elszállítják az utolsó tételt is.

– Jól megélnek belőle?
– Eddig igen. Egy hektáron átlagosan 15-20 mázsa dohány terem, és 13-15 ezer forintot fizettek mázsájáért – feleli az apa. – Viszont a jövőt nem látjuk tisztán. Most új helyzet van. Régen kifizették a teljes pénzt, de ezután csak töredék árat kapunk, és a többi pénzhez két részletben, uniós támogatásként jutunk hozzá. A hazai dohánytermesztésben érdekeltek közösen harcolnak azért, hogy a magyar dohánytermesztés biztonságos maradjon. Hiszen vannak vidékek, főleg a Nyírségben, a Hajdúságban, ahol dohánytermesztők foglalkoztatják a legtöbb iskolázatlan embert.

– Az állam tetemes jövedéki adója sem mellékes szempont…
– Valószínűleg nem – bólint Attila. – De ha a jövő évtől a támogatásnak csak a felét garantálják, mert a másik felét pályázni kell, az nagyon kockázatossá teszi a termesztést. Ma Pécsen és Újhelyen van még cigarettagyár, az utóbbi magyar, a pécsi amerikai–angol tulajdonú. Nekünk az is gond, hogy nincs elég magyar dohány, pedig mindkét gyár azt szereti. Ugyanakkor a 12 ezer hektáros kvótának a felén se termel a mintegy 25 ezer hazai gazdálkodó. Koszos, nehéz munka ez, sok helyen felhagytak vele, például Görögországban. Az olaszok, a spanyolok még állják a sarat. Európa ma másfél millió tonna dohányt importál Dél-Amerikából, Afrikából, Indiából és Kínából.
– Világszerte nyolcmillió hektáron díszlik a dohány, de a termés felét a kínaiak adják – teszi hozzá Semsey András. – És hozzánk képest sokkal olcsóbban termesztik! Lehetetlen velük versenyezni! Mi kivárunk, és bízunk benne, hogy támogatni fogják ezt a kézimunka-igényes ágazatot.