Bimbó sülve-főve

A hatalmas, ezüstös leveleket fejlesztő, különleges megjelenésű növény 2-2,5 méter magasra is megnőhet. A szár elágazásainak végén képződő fészekvirágzatok föltűnően nagyok (8-12 centiméter átmérőjűek), mutatósak, a virágok sziromlevelei kékes bíborszínűek, a csésze pikkelylevelei húsosak. A bimbók ehetők; ilyenkor, nyár elején szedhetők.

Az articsóka évelő növény, gyöktörzse évente vastagodik, fásodik, 3-4 év után az egész tő elöregszik. Gyöktörzse a mínusz 4-5 fokos fagyokat még elviseli, ennél hidegebb időben azonban már takarni kell. (A legbiztosabb védelmet az jelenti, ha minden ősszel kiássuk a töveket és fagymentes helyen teleltetjük.) A napos, meleg kertrészeket kedveli, de a félárnyékot is elviseli. A rövidebb száraz időszakokat könnyen átvészeli, de a tartósan száraz környezetben öntözésre szorul. Sok tápanyagot kíván, az ültetés évében erősen igényli a vizet. Rügyei vagy sarjai dugványozásával is szaporíthatók, de leginkább magról nevelik.

A növény ehető része a még ki nem nyílt virágkezdemény, a bimbó, amelyik a második évtől jelenik meg. Addig kell szedni, amíg a nyíló virágon meg nem jelennek a kékeslila sziromlevelek, mert akkor már rostossá, rágóssá válnak a fogyasztható részek (a virágalap, illetve a pikkelylevelek). A bimbókat – a többi zöldséghez hasonlóan – főzve vagy sütve használhatjuk föl. (Ínycsiklandó különlegesség a belőle készíthető sonkával töltött articsóka.)

Ha a bimbókat nem szedjük le, azokból nagy, impozáns lila virágzat fejlődik, ami csodája a kertnek. Vágjuk le rendszeresen az elvirágzott szárakat, ezzel másodvirágzásra serkentjük a növényt. Fáradozásunknak egy szerényebb, nyár végi termés lesz a jutalma.