Tessék venni a biokosárból!

Amíg István a vevőket szolgálja ki, Anna finomabbnál finomabb gyümölcslevekkel kínál, s kortyolgatás közben óhatatlanul is a munkájukról faggatom. A házaspár az elsők között, 1994-ben kezdett biogazdálkodással foglalkozni. Falujukban, Kosdon egy harmincfős termelői csoportot alakítottak, és málnát termesztettek. Egy darabig jól mentek a dolgok, aztán jöttek az értékesítési gondok, aminek a vége az lett, hogy a csoport feloszlott.

Patakiék nem adták föl, új gyümölcsösöket telepítettek, s egyedüliként a faluban biotermelők maradtak. Két hektáron gazdálkodnak, van rajta málna, ribizli, körte, szilva, meggy, cseresznye, a kertben pedig csemegeszőlő. A friss gyümölcsökből is eladnak, de a legtöbbet feldolgozva, lekvárként, szörpként, rostos léként és befőttként viszik piacra.

– Ha biominőségű, akkor drágábban is adják, ugye?
– Nem mindig tudjuk megtenni – válaszolja Anna. – A hagyományos málna például drágább volt, mint amennyiért mi a biopiacon el tudtuk adni. Pedig sokat kell rá költeni, a klímaváltozást nehezen viselik a növények. A száraz meleget nem bírják, és mivel nem tudunk öntözni, a kipusztult növényeket újra kell telepíteni. A betegségek ellen pedig megfelelő tápanyag-utánpótlással próbálunk védekezni. Ez egy olyan „szakma”, amibe a jó Istennek is be kell segítenie, különben végünk van. És természetesen a családnak is, hiszen családi vállalkozás a javából. A kisebbik lányunk például az újpesti biopiacon árul.

– Mindent otthon, házilag készítenek?
– Az apró gyümölcsöket nagy teljesítményű gépekkel kell passzírozni, ezt egyelőre bérgyártásban tudjuk megoldani egy kistarcsai biogazda üzemében. Szeretnénk mi is építeni egy feldolgozót, néhány nagy teljesítményű géppel. Három-négy millió forintba kerülne, de egyelőre nincs rá pénzünk. Ezért megpróbálunk a helyi LEADER-csoport segítségével pályázat útján támogatáshoz jutni. Ha magunk dolgoznánk föl, nem lennénk kiszolgáltatva, és olcsóbban is jönnénk ki.

– Finom ez az áfonyalé. Hogyan tudják így megőrizni a gyümölcs eredeti ízét?
– Nem használunk semmi ízfokozót, aromaanyagot, savat és tartósítószert, mert a bioélelmiszerekben nem szabad. Sok termékünk cukormentes, mert ezeket is nagyon keresik. Amelyik pedig édes, abban nádcukor van.

– Most biztos sok háziasszony felkapja a fejét: hogyan lehet befőttet meg lekvárt csinálni szalicil vagy nátrium-benzoát nélkül?
– A befőttet például úgy, hogy a felforralt szirupot ráöntjük a gyümölcsre, majd az üvegeket 35-40 percig forró vízben dunsztoljuk. Ezután pedig következik a száraz dunszt, és az így kialakult vákuum tartósít. Viszont ezeket a befőtteket és lekvárokat felbontás után hűtőben kell tartani, egy hét alatt el kell fogyasztani.

– Mennyire éri meg ezzel foglalkozni? Sokan azt gondolják, hogy mivel a bioélelmiszerek drágábbak, mint a hagyományosak, talán a termelőik is gazdagabbak lesznek.
– Ebből meggazdagodni nem lehet! Én főállásban óvónő vagyok, a férjem pedig őstermelő. De mi nem is annyira a jövedelmezőség miatt csináljuk, hanem azért, mert nekünk ez az életformánk. Csak bioélelmiszert eszünk, amit nem tudunk megtermelni, azt megvesszük a biopiacon, hiszen számunkra legfontosabb a család egészsége. De úgy látom, a kialakult törzsvásárlói körünket és az újabb érdeklődőket is a betegségek megelőzése, az egészséges életmódra való törekvés mozgatja a biopiacok irányába.

– Ha van főállása, mellette pedig gazdálkodik, mire jut még ideje?
– Megpróbálok minél több időt tölteni a négy kis unokámmal. Ugyanakkor szívügyem a hagyományőrzés, kosárfonóként a Dunakanyar Népművészeti Egyesület elnöke vagyok. Viccesen azt szoktam mondani, hogy a fennmaradó szabadidőmben pedig a biopiacon árulok.