Fogpiszkáló ernyősugarak

Mediterrán eredetű növényként a napos, meleg területeket kedveli, árnyékban visszamarad a fejlődésben. Jól tűri a szárazságot. Szára jó termőhelyi körülmények között egy méterre is megnő, annak csúcsán hozza nagy, összetett ernyős virágzatát. Ami látványnak sem utolsó, ugyanakkor – dús nektártartalma miatt – kiváló mézelő is.

Fogvájásra a virágzat vázát alkotó ernyősugarak alkalmasak: 5-6 centiméter hosszúak, megszárítva megkeményednek. Amíg teljesen meg nem fásodnak, az ernyősugarak fűszeres, zamatos ízűek, s e tulajdonsága miatt a fogpiszkálófüvet fűszernövényként is számon tartották. Szárított virágzatának, illetve termésének forrázatát pedig görcsoldóként használták az ókorban.

A fogpiszkálófű egyéves növény, azaz a magját minden évben újra kell vetni. (Mivel magjait elhullatja, célszerű a kertnek olyan napsütötte, meleg szögletét kijelölni számára, ahol több évig megmaradhat.) Magját április közepétől vethetjük: a sorokat egymástól fél méterre jelöljük ki, és 3 centiméteres kis árkot vájva abba vessük el szórva a magot, majd takarjuk be földdel. Kelés után 10 centiméterre ritkítsuk ki a kis növényeket.

Ápolása a tenyészidőben mindössze két-három kapálásból áll. Virágzása a nyár elején kezdődik és szinte egész nyáron át tart, miközben kellemes fűszeres illatot áraszt, amivel rengeteg rovart vonz magához. Ősszel az ernyős virágok összezsugorodnak, kúp formát öltenek, majd megszáradva fásodnak; az egész növény világos sárgásbarna színt ölt. Az ernyősugarak ekkor válnak alkalmassá a fogpiszkálásra.