Cézár, ezt jól kifőzte!

Zalakarosról csak egy ugrás Nagyrada meg a Cézár Pincészet. A domb tetejéről szép kilátás nyílik a Kis-Balatonra, közben a házigazda finom borokat kínál. És, bármennyire is furcsa, de a vendéget egy idő után már nem is annyira a hegy leve izgatja, sokkal inkább a házigazda életútja.

Ki ez a titokzatos svéd, aki tökéletesen beszél magyarul és nagyon barátságos? Hamar kiderül: Császár István Zalaegerszegen született, édesanyja hatására lett szakács, s már tizenhat évesen konyhafőnök volt. Akkoriban már írtak róla az újságok, csodagyereknek tartották, Pestre hívták dolgozni. De jött ötvenhat, amikor tizennyolc évesen elhagyta az országot.

– Hajón dolgoztam, bejártam az egész világot. Amikor nem volt munkám, sokat nélkülöztem, ültem börtönben, utcai padokon aludtam, de sohasem adtam föl. Aztán elutaztam Svédországba, azt se tudtam, hol van, valaki azt mondta, oda ne menj, mert jegesmedvék járnak az utcán. Aztán gyökeret vertem és szakácsként helyezkedtem el. Dolgoztam az Országházban, főztem a svéd királynak és Nobel-díjak átadási ünnepségén. Ha olyan ügyes borász lennék, mint szakács, én lennék a világ legjobb borásza!

– Sikeres szakácsként, üzletemberként miért kezdett el borászkodni?
– Szeretem a kihívásokat, ezért nagyon gazdag életet éltem. Vendéglátósként kerültem kapcsolatba a borászattal, mert mindig is fontosnak tartottam az alapanyagok minőségét, akár ételről, akár italról legyen szó. Így már nemcsak a legdrágább exkluzív svéd szállodatulajdonos lettem, hanem a legnagyobb borkereskedők közé is tartoztam. Tudja, én belevágok mindenbe, amibe fantáziát látok. Ezért vásároltam meg 1996-ban a pécsi pezsgőgyárat, ahol ötszintű, két kilométer hosszú alagútrendszerben érlelődnek pezsgőink.

– A pezsgőhöz meg, ugye, bor kellett? És hogy miért éppen Zalából, az teljesen természetes…
– Persze, hogy visszahúzott a szívem. Tíz évvel ezelőtt kezdtem el telepíteni a szőlőt, s ma már százhektárnyi ültetvényem van. Akkoriban többen csóválták a fejüket, azt mondták, hülye ez a svéd, mert a fehérborok hazájában vöröseket is telepít. Azóta már bebizonyítottam, hogy itt is termelhető kiváló minőségű vörösbor, hiszen számos díjat nyertem velük. Amúgy pedig legnagyobb részét exportálom. Borkereskedőként tudom, hogy egyre több vásárló érdeklődik az új és izgalmas termékek iránt, így a hazai fajták mellett világfajtákat is termelünk, van még argentin is. Ja, és a chilei születésű borászunk valóban izgalmas és érdekes dolgokat produkál.

– Nem irigykedtek a környéken a „hülye svédre”?
– Amikor idekerültem, összehívtam a környék szőlősgazdáit, és felajánlottam nekik, hogy közösen építsünk feldolgozót, palackozót, így azonos minőséggel tudunk majd megjelenni a piacon. Nem mentek bele, azt mondták, ezen az üzleten csak én keresek sokat. Hiába mondtam nekik, a szövetkezés a jövő útja, ha nem így csináljátok, bele fogtok dögleni. Most már jönnének, de késő. Akkor kellett volna, amikor nem hittek abban, hogy ezt én itt megvalósítom.

– Nem zavarja, hogy itthon kevésbé ismertek a borai, mint külföldön?
– Hogy ez ne így legyen, részt veszünk minden fontos borversenyen, s azért harcolunk, hogy a zalai vörösborok bekerüljenek a vendéglátó­egységekbe. Nagy tartalékaink vannak még a borturizmusban, hiszen közel a Balaton meg Zalakaros. Én is egyre több időt töltök Magyarországon, havonta három hetet, s azért csalom ide a svédeket, hogy lássák, milyen szép a szülőhazám.