Fazékba a gumóval!

A káposztafélék közül a karalábé tartalmazza a legtöbb C-vitamint, az ásványi anyagok közül kalcium- és foszfortartalma különösen jelentős. Fölhasználásának határt szab, hogy konzerválásra és savanyításra alkalmatlan, viszont a hosszú tenyészidejű fajtái sokáig tárolhatók, így a téli időszakban is rendelkezésre áll.

Ha eltekintünk a palántanevelésre fordított időtől, a karalábéval mint az egyik legrövidebb tenyészidejű zöldségfélével számolhatunk. Ezért – folyamatos palántakiültetéssel – a kertben az év nagy részében megtermelhetjük, illetve a fűtetlen fóliasátor alól már kora tavasszal is szedhetjük. Hajtatásra a rövid tenyészidejű, kis lombot fejlesztő kék vagy fehér fajták alkalmasak, nyári termesztésre azonban a nagyobb lombtömeget adó, hosszabb tenyészidejű fajták közül választhatunk.

A karalábé nem hőigényes, ennek ellenére a hosszú tenyészidejű fajták jól viselik a nagy nyári meleget is, különösen, ha öntözzük. Fényigénye ellenben nagy, árnyékos helyen hosszú lombot és apró gumókat hoz. Tápanyagigényes, a frissen trágyázott földben fejlődik a legszebben. Mivel sekélyen gyökerezik, környezetében hamarabb kiszárad a talaj, ezért gyakori öntözést kíván. (Száraz körülmények között némely fajtái fássá válnak.) Ha mégoly ideálisak is a körülmények, a palánta minősége akkor is nagyban befolyásolja a karalábé­termesztés sikerét, ezért fontos, hogy vagy magunk neveljük a palántát, vagy megbízható helyről vásároljuk.

E zöldségféle jól megfér egy ágyásban például a hónapos retekkel, amit már korábban elvetettünk. De palántáit tavasszal ültethetjük azokba az ágyásokba is, amelyekben majd a paprika vagy a paradicsom lesz a főnövény. Mire ezek palántái megerősödnek, addigra a karalábé leterem.