Kicsi, púpos, de finom

Kontinensünkre az első törpezebuk a XIX. században érkeztek, melyeket elsősorban állatkertekben tartottak. Később Amerikában és Ausztráliában is felfigyeltek jó takarmányhasznosító és ellenálló képességükre, így egyre többet szaporítottak belőlük. Nyugat-Európában az 1970-es évektől kezdték tenyészteni, és ma már több tízezer él belőlük. Mostanában eredeti élőhelyükön, a Kaukázus és Srí Lanka közötti hatalmas területen milliószám fordulnak elő.

Régészeti leletek alapján a kistestű zebuk tenyésztése már több mint háromezer éves múltra tekint vissza. A zebu szó tibeti eredetű, púpot jelent, ami elsősorban a bikáknál feltűnő. Kialakulása a zord körülményekre is visszavezethető, mivel ebben, az olykor tizenkét kilogrammos izomtömegben jelentős mennyiségű vizet és tápanyagot tárolhat az állat ínséges napokra. A púp márványos húsa igazi különlegesség, de az állat más testrészeiből készült ételek is igencsak ízletesek. A törpezebut éppen emiatt tenyésztik, de használható igavonásra is. A német gazda is kizárólag hústermelés céljából foglalkozik a túlnyomó részben barna, fekete vagy egészen világos állatokkal. A csordában azonban előfordulnak foltosak, tarkák, pettyesek és vörösek is.

A tehenek marmagassága 90–110, míg a bikáké 110–125 centiméter. Ez utóbbiak is általában könnyen szelídülő, kiszámítható állatok. A tehenek legtöbbször emberi segítség nélkül hozzák világra a 11–13 kilogramm kilós borjaikat. Az ikerellés lényegesen ritkább, mint a szarvasmarháknál. Jó tartás mellett átlagosan évente számíthatunk egy-egy borjúra. Annak ellenére, hogy hazánk éghajlatánál melegebb területekről származnak, nemcsak a lajosmizsei forró nyarakat, hanem a zord teleket is könnyen átvészelik. Nagy hidegek idején egy három oldalról zárt fészerbe húzódnak. Tavasztól őszig kizárólag a legelőn élnek, kiegészítő takarmányt nem kapnak, míg télen szénával táplálja őket gazdájuk.

Nálunk 0,3-0,5 hektárnyi terület tart el egy zebutehenet és annak szaporulatát. Tehát azok számára is elérhető egy kisebb csorda, akik nem rendelkeznek nagy földterülettel. A gyorsan növő (napi 40-50 dkg-os súlygyarapodással bíró) borjak felnőve ugyanúgy vághatók, feldolgozhatók, mint a szarvasmarha, és több hónapra biztosíthatja egy nagyobb család húsellátását.

Sokak számára így válhat elérhetővé a gyakran megfizethetetlen biomarhahús. Mivel gyógyszeres kezelésre ezeknek az állatoknak szinte nincs is szükségük, hiszen jó tartás mellett a betegségekkel szemben különlegesen erős az ellenálló képességük, ezért tőlünk nyugatabbra húsukat nagyra értékelik a bioélelmiszerek piacán. Kis testük miatt a földeken nem okoznak olyan nagy taposási kárt, mint nagytestű rokonaik, ugyanakkor lelegelik azokat a közelmúltban behurcolt gyomnövényeket is, melyeket a marhák otthagynak. Így a törpezebuk alkalmasak olyan területek karbantartására, feljavítására, melyek más fajokkal, fajtákkal már nem lehetséges. Igazi értékük azonban a kissé vadas ízű, márványozott hús, amit, ha egyszer megkóstolunk, bizony könnyen zebufüggők leszünk.