Liluljunk meg tőle!

A lila hagyma Ázsiából származik, a vöröshagymából nemesítették, termőhely iránti igénye, termesztési feltételei lényegében azzal megegyezőek. Édes, aromás íze étvágyfokozó, szélhajtó, béltisztító hatással párosul, ugyanakkor kedvezően hat a vércukorszintre, a vérnyomásra. Szénhidrátban, ásványi sókban, pektinben gazdag, fehérjetartalma is jelentős.

Fényigényes zöldségféle. Tápanyaggal jól föltöltött, de nem frissen szerves trágyázott talajban fejlődik a legszebben. A szélsőségesen rossz talajtípusok kivételével mindenütt jól termeszthető, vízigénye közepes. A legtöbb nedvességet fejlődésének kezdetén igényli, éréskor csak keveset.

Kétéves, lágyszárú növény. Dughagymáról termesztjük, de ha tápanyagellátásáról, öntözéséről gondoskodni tudunk, őszre magról szaporítva is teljes értékű termést kaphatunk. Hagymáját március 10-ig duggassuk el 20 × 10 centiméteres sor- és tőtávolságra. Ha magot vetünk, azt 20 × 5 centiméter sor- és tőtávolságra és 2-3 centiméter mélyre juttassuk ki az ágyásban; kelés után 10 centiméterre ritkítsuk ki a sorban a hagymákat. Tenyészideje magról vetve 140-160, dughagymáról nevelve 100-120 nap. Ápolása a terület gyomtalanításából, öntözéséből áll, és szedése akkor kezdhető, amikor a hagymák felének megdőlt a szára.

Fajtái között a Hosszú lila az egyik legmutatósabb – igen ízletes, akárcsak az édeskés, omlós húsú Szentesi lila tájfajta. A Tétényi rubint a megnyúlt gömb alak, a kemény hús és a kissé csípős íz jellemzi, míg a Braunschweigi lapos gömb alakú, sötétpiros és közepesen csípős. Salátaként fogyasztva vékony karikára szeleteljük, majd kevés só, citrom, cukor, bors elegyéből készült felöntőlevet adunk hozzá. A lilahagyma-lekvár igazi különlegesség, amelyhez egy hagymát fölszeletelünk, egy evőkanál olajon megdinsztelünk, majd két kanál vörösbort, fél kanál ecetet, ugyanennyi mézet, egy deci vizet, valamint sót és borsot adunk hozzá, és az egészet főzzük mindaddig, míg a lé majdnem teljesen elfő. Húsos ételekhez, vadakhoz kiváló.