Párakedvelő papucsok

Délkelet-Ázsia, közelebbről Kína, Japán, Burma, Vietnam az orchideák őshazája, kétszáz éve kerültek először Európába. Azóta, a nemesítők munkájának eredményeként, az eredeti formák mellett megjelentek a hibridek is, amelyek kevésbé érzékenyek, könnyebben nevelhetők, szaporíthatók, így mivel olcsóbbak, sokak számára hozzáférhetők.

A papucsorchidea különleges virágformájáról kapta a nevét: az a bizonyos papucsalak a két alsó sziromlevél összenövéséből alakult ki, miközben a fölső levél vitorla- vagy zászlószerűen kiszélesedett. A virágok színükben is különlegesek, a skála a sárga különböző árnyalataitól kezdve a zöld, a vajszínű, a rózsaszínű változatokon át egészen a mély bordóig terjed. A szirmok gyakran mintásak, csíkosak, pöttyösek. Egyes változatoknak a levelei is pöttyösek, ezek melegigényesebbek is, míg a sima zöld levelű „papucsok” hűvösebb környezetet igényelnek.

Eredeti termőhelyén erdei aljnövény a papucsorchidea, s mint ilyen, nem túlságosan fényigényes. De a téli, fényszegény időszakban esetenként nagyon kevés fényt kap, ezért érdemes ilyenkor a lakás legvilágosabb részén helyet keresni neki. A 40-50 százalékos páratartalom már kielégítő számára, az ennél szárazabb viszonyok megviselhetik. Jó megoldás, ha a környező szobanövények leveleit permetezzük gyakorta (mert az orchidea jól érzi magát más szobanövények társaságában) vagy ha a növény mellett egy lapos tálba vizet öntünk, és így párásítunk.

Mint általában a szobanövények, úgy a „papucsok” téli ápolásának is az öntözés a sarokköve. Mivel a növény kényes a víz sótartalmára (a klórra), lehetőleg esővízzel, télen pedig desztillált vízzel öntözzük. Fontos, hogy földje a cserépben mindig legyen nedves, de soha ne csuromvizes. A túlságosan sok nedvesség ugyanúgy árt, mint a kiszáradás. Télen a papucsorchidea is kevesebb vizet igényel, illetve használ föl, ezért megfontoltan öntözzük. Havonta egyszer célszerű néhány csepp orchideatápot keverni az öntözővizébe.