Kapirgál, nem stresszel

Fecskehasú mangalicákat, hucul lovakat, rackajuhokat és parlagi kecskéket is megcsodálhat a látogató a gyöngyöshalászi Molnár-tanyán. Az őshonos állatokat nemcsak gyűjtik, de szaporítják is, sőt tervezik, hogy később a jóféle füstölt húsokat és kolbászokat értékesítik is. Most azonban még mangalicaszalonna nélkül kell elképzelnünk a Molnár-tojásból sült rántottát!

– Először azt szerettük volna, ha a tyúkok is idekinn kapirgálnának az istálló előtt – mutat körbe Molnár Róbert. Miután egyeztettek a hatóságokkal, kiderült, hogy az állat-egészségügyi szempontok felülírják a tervüket. A kifutó ugyanis csak fedett, alul betonozott tér lehetett volna, jó sűrű hálóval kerítve, hogy a vándormadarak ne szemtelenkedhessenek be. A fűben szabadon kapirgálásról le kellett mondaniuk a tyúkoknak. Ám még így is barátságosabb körülmények közt kárál a közel nyolcezer szárnyasa.

– A bezártság nem örömteli dolog, és ellenkezik a madarak természetével, ezért választottuk a mély almos tartást – magyarázza. A fiatalember nem kis kerülővel került a családi gazdaságba, melyet felesége szülei alapoztak meg a téesz felszámolásakor megvett egykori sertéstelepen. Molnár Róbert eredetileg autószerelőnek tanult, majd egy üdítőitalokat gyártó multicégnél építgette a karrierjét. Egy idő után azonban rájött: nem szívesen lenne eszköze annak, hogy a multik érdekében a hazai cégeket hátrányos helyzetbe hozza. „Engem azért fizet meg a külföldi, hogy a magyar márkákat szorongassam?” – tette fel magának a kérdést, és úgy oldotta fel az ellentmondást, hogy más megélhetés után nézett. Összeült a családi kupaktanács, és úgy döntöttek: ők is folytatják a baromfitartást, amiben a felesége családja már több évtizedes tapasztalatot szerzett. Akkoriban hallották, hogy az EU-ban bealkonyul a ketreces tartásnak, így remélték, hogy betörhetnek a német és az osztrák piacra. Sajnos a lengyelek és a spanyolok hamarabb ébredtek, így a magyar termelőknek maradtak a hazai üzletek. Gyöngyös nyolcvan kilométeres körzetében százhúsz boltot látnak el.

– Ezen múlik a megélhetésünk! – magyarázza Róbert, a kétgyermekes családapa. Igaz, hogy az üzleteknek leadott minden tojáson egy forint veszteséget szenvednek el, de azzal a mennyiséggel, amit maguk adnak el, egyelőre helyre tudják billenteni az egyensúlyt. A fővárosi nagycsaládosok szívesen veszik tőlük a tojást, ami egyedi csomagolásával is felhívja magára a figyelmet. Molnárék azt tapasztalták: a budapestiek már veszik a fáradságot, hogy a tojáshéjon kisilabizálják a 2-es kódot, ami állatbarát, mély almos tartást jelent. A vidékiek azonban egyelőre csak az árakat nézik, s inkább az olcsóbbért nyúlnak.