Pecsenyecsirkéért kígyózunk

Jó magyar szokás szerint előbb beállok a sorba, és csak azután kérdezem meg, hogy mit is árulnak. Kiderül, hogy frissen vágott csirkére várakozom még jó néhány egrivel. Akad háziasszony, aki ötöt-tízet is visz belőle. Az egyik zacskón azt a feliratot olvasom, hogy Matild nénié, a másikat pedig a szomszédjának viszi egy férfi.

– Mi is termelők vagyunk, csak mi a pincénkből adjuk el a bort. Ezért figyelek arra, hogy lehetőleg közvetlenül a termelőktől vásároljak – magyarázza egy visszatérő vevő, aki nagyon elégedett a Kecskemét mellett nevelkedett baromfival.

– Előre menekülünk, azért találtuk ki ezt a megoldást. A takarmány ára a másfélszeresére nőtt tavaly óta, a vágóhídon pedig csak tizenkét százalékkal adnak többet a baromfi kilójáért, mint tavaly ilyenkor – magyarázza Tóth Mátyás szanki őstermelő. Nem volt éppen egyszerű folyamat, amíg engedélyeztették a bontott csirke szállítására alkalmas autót, de úgy tűnik, megérte. Úgy kezdték, hogy plakátokat ragasztgattak ki azokban a városokban, ahol árusítani készültek.

Manapság viszont már elég a szórólap, és szájról szájra terjed a hír, hogy érkeznek az árusok. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a csirkéik frissen vágva érkeznek, és a jószágokat csak a saját takarmánnyal etetik. Havonta 12-15 ezer baromfit nevelnek, és negyedré­szét már így, közvetlenül adják el. Mindez persze rengeteg vesződséggel jár: ma például szombat van, reggel ötkor keltek, és este hét-nyolc óra lesz, mire hazaérnek a Bács-Kiskun megyei településre. Így szeretnék túlélni a túltermelési válságot. Tóth Mátyás sok baromfitartóval együtt belefáradt abba, hogy ingyen dolgozzon, és minden esztendőnek úgy rugaszkodjon neki: csak ezt az évet élje túl valahogyan. Szerencsére sokaknak szívügye már, hogy a vásárlók és a gazdák egymásra találjanak.

– Három éve a meggymentő akcióval hoztuk össze először a vevőket és a termelőket. Akkor ugyanis olyan alacsony volt a gyümölcsfelvásárlási ár, hogy csak ráfizetéssel adhattak volna túl a gyümölcsön a gazdák. Olyan sikerrel jártunk, hogy a meggyvásárt többször is meg kellett ismételnünk, és azóta tudatosan folytatjuk a piacépítést – mondja Szabadkai Andrea, a Szövetség az Élő Tiszáért munkatársa. Világhálós oldalukon és hírlevelükkel nagyjából két-háromszáz vevővel állnak kapcsolatban.

Így mindig hírül adják, hogy például melyik budapesti piacon mikor és mennyiért árulják a gazdák a fürjtojást, a csengeri almát, a tiszakécskei burgonyát vagy éppen a primőr zöldségeket. Befőzés előtt földiepret vagy sárgabarackot vehetnek, akik időben leadják az előrendelést. Hirdettek már facsemetevásárt is, ahol a tájfajtákat kínálták. A szövetség idén a közétkeztetést is próbálta becserkészni, ezért meghirdette a Mi menzánk akciót, melynek köszönhetően legalább néhány napig helyi ételek – például csíramálé vagy csimbókleves – kerültek a gyerekek elé.

Az ötleten felbuzdulva most azt tervezik, hogy a vendéglősöket és gasztronómiai egyesületeket is bevonják a kezdeményezésbe, és ehhez éppen partnereket keresnek. Így az éttermekben meggynapot, szilvanapot tarthatnának, és a gyümölcsöt a helyi vagy környékbeli termelőktől szereznék be.

Az Élő Tisza tájtermék emblémát – amit a tarpai szilvalekvártól a nagykörüi cseresznyén át a tiszaszalkai mangalicakészítményekig több áru viseli – ugyancsak azért hozták létre, hogy a közvetlen értékesítést segítsék. Májustól a Szövetség az Élő Tiszáért megújult honlapján mutatja be a védjegyes élelmiszereket és kézműves termékeket. A közeli termelőket akár egy biciklitúrával is útba ejthetik a Tisza vidékén kirándulók.