Pocakja van a rózsának

– Óvodáskori szenvedélyem a növények szeretete – emlékszik vissza a hatvanéves kertész. – Ötéves lehettem, mikor kaptam egy levéldarabot az egyik dadustól, amit cserépbe tettem, és feledhetetlen élmény volt, ahogyan egy szép növény fejlődött belőle. Ettől kezdve csak a növények érdekeltek. Katonakoromban kiselejtezett lőszeresládákban neveltem virágpalántákat, amit szívesen vettek a tisztek és a feleségeik is. Nem is lehetett más a folytatás, mint az akkori Kertészeti Egyetem.

Friss diplomásként állást vállalt a Főkertnél, majd a BKV parkfenntartásánál, végül úgy látta jobbnak, ha dísznövénykertészként a maga ura lesz. Budaörsi otthonában megélhetési forrássá lépett elő az üvegház. Közben kapcsolatba lépett a korábban nálunk tanult jemeni és ománi diákokkal, és az ő segítségükkel szervezte első utazásait Jemen és Omán félsivatagi tájaira. Fölfedezte Arábia gyöngyszemét, az Indiai-óceánban fekvő Socotra szigetcsoportot, amelyet a világ egyik legkülönösebb helyeként tartanak számon.

Szerencsére nem találkozott sok turistával, viszont hatalmába keríthette az egyedülálló növényvilág. Megcsodálta a krétakori mészkőfennsíkon díszlő, hatalmas ernyőhöz hasonló sárkányvérfát, a megannyi furcsa bokrot, a pozsgás sivatagi szőlőt és a több ezer éves „pocakos” sivatagi rózsát. Ami a világ több táján, így például Dél-Afrikában is honos, de az a gyönyörű alfaj, amivel Socotrán találkozott, csak ott él. Természetesen hozott belőle, és üvegházában elkezdte a szaporítását.

A ritka sivatagi rózsából nem könnyen lett árucikk. Hogy végül mégis sikerült elszaporítani, abban a kertész türelmének, megfigyeléseinek oroszlánrésze van. (Ugyanígy kellett rájönnie az összes többi különlegesség, például a sivatagi szőlő vagy a fekete sivatagi rózsa hazai viszonyaink közötti termesztésére is.) Ezek az ismeretek az egyetemi tankönyvekben nem találhatók meg, hosszú évek gyakorlati tapasztalatából születtek.

Ahhoz azonban, hogy a vállalkozás eltartsa magát, sőt újabb és újabb fölfedező utakra, növényújdonságokra is teljen belőle, tömegessé kellett tenni a szaporítást. Szupp Géza kétezer év garanciát vállal a sivatagi rózsájára. Ez a minden ízében különös, gyönyörű virágú, „pocakos” sivatagi növény ugyanis több ezer évig él – persze, ha az alapvető létfeltételei biztosítottak. Egy biztos: vízből nem kíván sokat, hiszen hazájában mindössze 40-50 milliméteres az éves csapadék mennyisége. Ezért is képeznek ezek a növények „pocakot”; ebben a tökszerűen megvastagodó szárrészben tartalékolják az éltető vizet az aszályos időkre.