Ki korán vet, kelre lel

Noha népszerűségben a fejes káposzta verhetetlen, azért a kelkáposzta is kedvelt zöldségünk. Mindkét növény „feje” valójában egy óriási rügy, a különbség, hogy a kelkáposzta levelei fodrosak, hólyagosak, míg a fejesé simák. A kelkáposzta hidegtűrőbb, ezért áttelelhet, és a szárazságot is jobban elviseli. Ellenben nem savanyítható és rosszabbul is tárolható, mint a fejes káposzta.

Hazánkban Mohács környékén van nagy hagyománya az áttelelő kelkáposzta termesztésének, mert a Duna környéki párásabb és kiegyenlítettebb hőmérsékletű klímában kisebb a drasztikus lehűlések veszélye. Itt termesztik a Mohácsi áttelelő tájfajtát, ami most ismét a korábbi nevén, Adventiként kapható. Hideg- és szárazságtűrő, gyors fejlődésű kelkáposzta, amelyik zárt, közepesen nagy és kemény fejet képez. Magját most vessük a szabadba, 2 centiméter mélyre, majd 4-5 hét után ültessük végleges helyére. A kiültetés legjobb ideje október közepe, mert azok a növények még meggyökeresednek, viszont már nem növekszenek. Ebben az állapotukban vészelik át a legbiztonságosabban a telet.

Mivel a kelkáposzta tápanyagigényes növény, ezért palántáit lehetőleg frissen szerves trágyázott talajba ültessük, 40 × 40 centiméteres térállásra. Ezt követően ősszel már nincs teendő vele. Tavasszal viszont, ahogy rá tudunk menni a talajra, kapáljuk meg, és a szedésig még egyszer. Fejlődését meggyorsíthatjuk, ha egy hónapra fóliát húzunk fölé (amit aztán átvihetünk más növényre).