Megtartó és teremtő erő

Jókedvű nők szigete

A Rigai-öbölben fekvő Kihnu Észtország hetedik legnagyobb szigete, négy falujának lakosságszáma mégis alig éri el hatszáztízet. Mivel a férfiak ősidők óta halászattal foglalkoznak és az év nagy részét a tengeren töltik, a falvak mindennapjait a nők irányítják. Vezetik a traktorokat, felszántják a mezőket, heringet szárítanak, fát aprítanak, a szigeten a közösség irányításától kezdve a gyermeknevelésig minden rájuk hárul. A viszonylagos elzártságnak köszönhetően a helyi nyelvjárás, a tradicionális zene, de leginkább az asszonyok kézművessége különleges kulturális értéket teremtett, így nem csoda, hogy Kihnu 2008-ban az UNESCO kulturális örökségének listájára került. A falu asszonyai szívesen látják a turistákat, ilyenkor nemcsak horgászversenyt tartanak, de a kötés és a hímzett szoknyák készítésének rejtelmeibe is beavatnak. A jellegzetes szőtteseknél a színek összeállításának igen nagy a jelentősége. A piros és a rózsaszín, a rózsaszín és a fehér, a zöld és a sárga a leggyakoribb színszomszédok, jelentésük a boldogság és az arra való képesség, hogy mindenben meglássuk a szépet.
 

Hínárszedő asszonyok

Míg Zanzibárt leginkább csak a fűszerek szigeteként emlegetjük, az 1980-as években egy újabb ágazat alakult ki, méghozzá a tengeri hínárral való kereskedelem. Ezt az iparágat manapság a helyi nők tartják kézben. Maga a munka igen aprólékos és időigényes, amiért az átlagos gazdálkodó mindössze 18 fontnak (kb. 8000 forint) megfelelő összeget kap havonta. Sok férfi gondolta úgy, hogy nem éri meg a fáradságot, és jövedelmezőbb lehetőségeket keresve a halászatban vagy a turizmusban helyezkedtek el. Így a nőkre maradt a feladat, hogy a tengeren hínárt termesztve dolgozzanak. A tanzániai hínárt nagyrészt az Egyesült Államokba, Dániába, Svédországba, az Egyesült Királyságba és Kínába exportálják, ahol kozmetikumok, gyógyszerek és élelmiszerek alapanyagaként dolgozzák fel. A hínártermesztésnek Tanzániában azonban nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi jelentősége is nagy. Egészen a közelmúltig a nők ugyanis mindössze temetés vagy esküvő alkalmával, esetleg beteglátogatás céljából hagyták el a házukat. Elszigeteltségük otthonaik építészetében is tükröződött, ahol a bejárati ajtóknál elhelyezett kőpadok tették lehetővé a férfiak számára, hogy a nők magánéletének veszélyeztetése nélkül fogadják a látogatókat. Kezdetben néhány férj ugyan válással fenyegetőzött, nem értettek egyet a feleség szabadabb életvitelével, aztán kénytelenek vol­­tak belátni, hogy az asszonyok munkájáért járó pénz igencsak elkel a háztartásban. A gazdálkodás egyben azt is jelenti, hogy a nők ahelyett, hogy pénzügyekben a férfiakra tá­masz­kod­nának, megvásárolhatják saját élelmiszereiket, és nagyobb eséllyel fedezhetik a gyermeknevelés költségeit, a család orvosi számláit. A hínár így többek közt az asszonyok függetlenségéhez is hozzájárul.

A Kazanlak-völgy rózsái

A Rózsák völgye a Balkán-hegység lábánál húzódó 3300 négyzetkilométernyi terület, amelynek speciális éghajlatát a hegyek formálják, megállítva a hideg téli szeleket. A különleges természeti adottságnak köszönhetően a szirmokból kinyert olaj a legjobb minőségű a világon, így nem csoda, hogy a völgy évszázadok óta a rózsaolaj előállításának központjává vált. Ma a világ rózsaolaj-termelésének hetven százaléka innen származik.
Bár a rózsatövekkel egész évben foglalkozni kell, maga a szedés május közepétől június elejéig tart. A 2-3 ezer négyzetméternyi rózsaültetvényt birtokló termesztők összegyűjtik a családjukat és önál­lóan készülnek a rózsaszedésre, a nagyobb területtel rendelkezők azonban rózsaszedőket bérelnek és a leszedett virág kilogrammja után fizetnek a munkásaiknak. Mikor eljön a szüret első napja, az egész völgy korán kel, mert a hajnal a legtökéletesebb a szirmok gyűjtésére, ilyenkor a legkoncentráltabb az illóolaj-tartalom. Az asszonyok kesztyűt húznak, ugyanis a rózsákat szigorúan kézzel szedik le. A szirmokat fűzfaágakból készült, nagy kosarakba rakják és a rózsafeldolgozó üzembe szállítják, ahol préseléssel állítják elő az értékes rózsaolajat. Egy literhez négy-öt tonna virágszirom szükséges, így érthető, miért olyan drága (a piaci ára 14 ezer euró/kg), és miért nevezik a bol­­gárok folyékony aranynak.