A költési szezon vége miatt lehet kevesebb madarat látni augusztusban

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll.

KözéletMW 2024. 08. 14. szerda2024. 08. 14.

Kép: Füsti fecske fészket épít , Fotó: Török János, Forrás: Délmagyarország

DSC_7598_ (14)
Füsti fecske fészket épít
Fotó: Török János Forrás: Délmagyarország

Az MME szerdai közleménye szerint az elmúlt hónapokban hozzá lehetett szokni ahhoz, hogy a közterületek zengtek a madarak énekétől és az itatókon is nagy volt a forgalom.

Mint írták, 

ennek oka, hogy a települési fajok többsége két fészekaljat is nevel egy szezonban, és ha jól érzik magukat valahol, nagy valószínűséggel a második költésre is az első közelében kerül sor. 

Ebbe a nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást augusztus eleje, hogy az már a nem szakemberek számára is feltűnő.

A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése, majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen eltűnése.

Ez is érdekelhet

Kiemelték, hogy ezt 

a látszólagos madárhiányt nem tömeges pusztulásuk, hanem viselkedésük természetes változása okozza. 

A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat. A fiatalok fészekelhagyása után ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén pedig meg is szűnik. Ilyenkor a még néhány napig, egy-két hétig együtt maradó családok egyre jobban eltávolodnak a fészektől, ahova mind ritkábban vagy már egyáltalán nem is térnek vissza. A fiókák teljes önállósodása és szétszéledése után a párkapcsolat is megszűnik vagy lazul, így látványos mértékben csökken a madarak eddig tapasztalt koncentrációja.

Az őszi vonulással aztán valóban elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, hogy szűk két hónapon belül, az Eurázsia északi térségeiből és a hegyvidékekről érkező átvonulókkal és a nálunk telelőkkel ismét növekedjen a faj- és egyedszám, majd az etetőknek és a téli itatásnak köszönhetően a lakossági madármegfigyelések száma is - olvasható a közleményben.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek