A vásárlók 44 százaléka az elektronikus fizetést részesíti előnyben

A vásárlók 44 százaléka az elektronikus fizetést részesíti előnyben, így azok a cégek, amelyek ezt nem veszik figyelembe, hátrányba kerülhetnek – közölte reprezentatív felmérésének eredményei alapján az OTP Bank az MTI-vel.

KözéletMW 2024. 08. 07. szerda2024. 08. 07.

Kép: Illusztráció

Online,Payment,,Closeup,Woman,Hands,Holding,A,Credit,Card,And
Illusztráció
Forrás: Shuttterstock

Az OTP Bank megbízásából tavaly decemberben a Magyar Target Pulzus Média Kutató Kft. végezte a kutatást, amelybe 500 magyar mikro-, kis- és középvállalkozást vont be.

A felmérésből az is kiderült, hogy az e-fizetést kínáló vállalkozások 86 százaléka már azelőtt elérhetővé tette a banki utalást vagy a kártyás vásárlást, hogy az elektronikus fizetést a vállalkozások egyes szegmenseiben kötelezővé tevő jogszabály életbe lépett. Többségük ugyan nem tapasztalt jelentős változást, de 12-12 százalékuk észlelte, hogy nőtt a vásárlók száma vagy az átlagos kosárérték.

Azok pedig, akik csak készpénzes fizetést biztosítanak, több problémával is szembesültek. Minden harmadik céggel előfordult már, hogy valaki nem tudott nála vásárolni, mert a vásárlónál nem volt elég készpénz, és szintén több mint egyharmaduknál hiúsult meg vásárlás azért, mert nem tudtak nagyobb címletből visszaadni – ismertette az OTP Bank.

A bank adatai alapján rámutattak, hogy egyre több vállalkozás ismeri fel az elektronikus fizetési megoldások előnyét.

 Az első negyedévben a POS-terminálok száma az OTP Bank ügyfelei között csaknem 9 százalékkal, míg a SimplePay Telefonos POS-t - amikor a kereskedő mobiltelefonja funkcionál terminálként - használó vállalkozások száma mintegy 30 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek