Latorcai Csaba: összefogással megújulhat a Balaton

Összefogással megújulhat a Balaton, így élhetőbb, szebb környezetet adhatunk tovább unokáinknak, mint amelyet mi örököltünk elődeinktől – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton, Alsóörsön, a természetvédelem jegyében szervezett BalatonGreen 2024 Fesztivál és EXPO megnyitó ünnepségén, írja az MTI.

KözéletMW 2024. 08. 05. hétfő2024. 08. 05.

Kép: Fürdőzők a balatonboglári Platán strandon 2024. július 12-én, Fotó: Vasvári Tamás, Forrás: MTI

Fürdőzők a balatonboglári Platán strandon 2024. július 12-én
Fotó: Vasvári Tamás Forrás: MTI

Latorcai Csaba kiemelte: a kormány cselekvési tervet fogalmazott meg, mely a Balaton és környezete megújítását célozza.

Szavai szerint ebben kiemelt helyen szerepel az új termékek és szolgáltatások létrejöttének támogatása, a balatoni szezon időszakának megnövelése, az elérhető egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, a helyi termékek támogatása, a közösségek segítése, a környezetbarát közlekedés elterjesztése.

A változáshoz szemléletváltozásra és összefogásra van szükség – hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

Az államtitkár rámutatott, a cselekvés sürgető, hiszen a világ minden tája egyre kevésbé élhető, romlanak az életfeltételek.

Fontos megismerkedni a változást hozó új lehetőségekkel, ám ehhez sokszor éppen a nagyanyáink idejében alkalmazott módszerekhez kell visszatérni – hangsúlyozta.

Mint mondta, a Földet az unokáinktól kaptuk kölcsön, a mi felelősségünk, hogy élhető világot adjunk tovább.

Ez is érdekelhet

Hebling Zsolt, Alsóörs független polgármestere arról beszélt, hogy évek óta szem előtt tartják a természetvédelmet fejlesztéseik során, az intézményekre napelemet szereltek fel, a közvilágítást ledes égőkkel működtetik, elektromos buszok járnak a településen.

A 3. BalatonGreen Fesztivál vasárnap estig zenés és gyermekeknek szóló programokkal, a zöld energiát népszerűsítő rendezvényekkel várta a látogatókat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek