Külvilág
Két hét után találtak rá gondozói egy fogságban nevelkedett, nőstény pápaszemes pingvinre, amely egy tengerparton tartott rendezvényről szökött meg a japán Aicsi prefektúrában.
Kép: Illusztráció, Fotó: Jennifer Sophie, Forrás: Shuttterstock
A gondozói azért aggódtak, mert a hatéves állat korábban soha nem úszott nyílt vízben, és nem kellett élelmet keresnie magának.
A pingvin egy hálóval körülvett sekély vízből tűnt el, ahová azért eresztették, hogy a perzselő hőség miatt hűsölhessen.
A Himaka-szigeten tartott rendezvény környékét azonnal átkutatták, de közben a Japánt elérő tájfun miatt le kellett fújni a keresést.
A pingvin mintegy 40 kilométernyi utat tehetett meg az óceánban, és végül egy bejelentés nyomán vasárnap, a rendezvény helyszínétől 30 kilométerre sikerült befogni. Amikor megközelítették, a nevére (Pen-csan) hallgatva odaúszott a gondozóihoz.
Gondozói szerint csoda, hogy életben maradt, de feltehetően sikerült halat és rákot fognia, és kicsit lefogyott ugyan, de – mint mondták – remekül van.
A pápaszemes pingvinek Dél-Afrika és Namíbia partjain élnek, hallal táplálkoznak, és a kifejlett példányok mintegy 70 centiméter magasak.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu