Terepmotoros járőrök állnak szolgálatba a soproni parkerdőben

A látogatók, valamint az állat- és növényvilág védelme érdekében a jövőben terepmotoros járőrök állnak szolgálatba a soproni parkerdőben – közölte a Tanulmányi Erdőgazdaság (TAEG) Zrt. az MTI-vel.

KözéletMW 2024. 09. 15. vasárnap2024. 09. 15.

Fotó: Tamas Griechisch, Forrás: Facebook / Sopron like

Fotó: Tamas Griechisch Forrás: Facebook / Sopron like

A tájékoztatás szerint a soproni rendőrkapitányság kezdeményezésére fogott össze a hatóság a TAEG Zrt.-vel és a soproni önkormányzattal, ennek köszönhetően állnak munkába a terepmotoros járőrök.

Terepmotoros járőrök a soproni parkerdőben Fotó: Tamas Griechisch / Facebook / Sopron like

Az erdei utakon és az erdőben tilos quaddal, terepmotorral és motorkerékpárral közlekedni, de az utóbbi időben többször is előfordult, hogy versenypályának használták az erdőt.

A közleményben idézték Farkas Cipriánt (Fidesz-KDNP), Sopron polgármesterét, aki azt mondta, azért álltak a kezdeményezés mellé, mert az erdő megóvását közös feladatnak tartják. A soproniakon kívül sok turista is felkeresi az erdőt, és fontos, hogy a kikapcsolódást biztosítsák számukra – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Herczeg Zoltán, a soproni rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy prevenciós jelleggel lesznek jelen a rendőrök az erdőben. 

A terepmotorokkal olyan helyekre is eljutnak majd, ahova autóval nem lenne lehetőségük.

Kiemelte: a járőrözés célja az, hogy ellenőrizzék a jogszabályok betartását, megakadályozzák a jogsértéseket és azonnal intézkedhetnek is, ha szükséges.

Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy 

az erdőlátogatás szabályai mindenkire vonatkoznak, azokat a túrázóknak, a kutyát sétáltatóknak, a lóháton vagy kerékpáron érkezőknek is ismerniük kell.

 

Ez is érdekelhet

A terepmotoros rendőrök jelenlététől azt várják, hogy az erdőt használók betartják majd az erdőlátogatás írott és íratlan szabályait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek