Közélet
Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége olyan agráriumot szeretne, amely versenyképes, válságálló és fenntartható, gazdabarát és tudásalapú – jelentette ki a magyar agrárminiszter hétfőn Luxembourgban, írja az MTI. Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára érkezésekor arról beszélt, hogy Magyarország számára cél a további környezetszennyezés megakadályozása és a biodiverzitás megőrzése.
Kép: Nagy István agrárminiszter nyilatkozik a sajtónak az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának ülése előtt Luxembourgban 2024. október 14-én, Fotó: Bodnár Boglárka, Forrás: MTI
Nagy István, a Környezetvédelmi Tanács ülését megelőzően közölte, a hétfői megbeszélésen a fenntarthatóságon lesz a hangsúly, hiszen
ennek jegyében mind a mezőgazdálkodás, mind az erdőgazdálkodás nagymértékben járul hozzá a minőségi élettér megteremtéséhez, valamint ahhoz, hogy az Európai Unió teljesíteni tudja a klímavédelmi célkitűzéseit.
Elmondta, a december végéig tartó magyar elnökség ideje alatt számos nemzetközi esemény foglalkozik majd a biológiai sokféleséggel. A miniszter ezek között az ENSZ október 21. és november 1. között Kolumbiában megtartani tervezett Biológiai Sokféleség Egyezmény Feleinek 16. konferenciáját (COP16) említette, amellyel kapcsolatban a tanácsnak közös uniós álláspontot kell kialakítania.
Nagy István közölte továbbá, az ülésen a tanács elnökeként beszámol majd a bálnavédelem területén elért eredményekről, valamint szó lesz az elsivatagosodás, a talajdegradáció és az aszály elleni intézkedésekről szóló egyezményekről is.
Mindezek jelentős szerepet játszanak teremtett világunk minőségének megőrzésében, a talajromlás mérséklésében és a vízgazdálkodásban
– tette hozzá nyilatkozatában az agrárminiszter.
Raisz Anikó érkezési beszédében emlékeztetett: a magyar uniós elnökség prioritásait a versenyképesség és a környezetvédelmi célkitűzések határozzák meg. Magyarország számára az átfogó versenyképességi szempontok mellett cél a további környezetszennyezés megakadályozása, a biodiverzitás megőrzése, valamint a megfelelő lépések megtétele a klímaváltozással összefüggésben – emelte ki.
Közölte, a tanács egyebek mellett az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozási, Azerbajdzsánban tervezett novemberi konferenciája (COP29) előkészítéséről tárgyal. Az ülésen hangsúlyos lesz továbbá a november végén Dél-Koreában tervezett kormányközi tárgyalóbizottság 5. ülésére (INC-5) történő felkészülés is. A tárgyalóbizottságot az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlése azzal a feladattal bízta meg, hogy dolgozzon ki jogilag kötelező erejű nemzetközi eszközt a műanyagszennyezés témájában.
A szakminiszterek emellett át fogják tekinteni az uniós vegyianyag-stratégia végrehajtását, és iránymutatást fognak megfogalmazni a következő lépéseket illetően. „Úgy gondoljuk, hogy az európaiak egészsége és környezete szempontjából nagyon fontos lesz, hogy a következő intézményi ciklus hogyan lép tovább a vegyi anyagok kezelése terén” – tette hozzá nyilatkozatában Raisz Anikó.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu