Koncz Zsófia: harmincezer diák érkezett a tavaszi és őszi Erzsébet-táborokba

Tavasszal és ősszel összesen több mint harmincezer 1-8. évfolyamos diák érkezett a felújított és modern Zánkai Erzsébet-táborba háromnapos, kétéjszakás turnusokban – tájékoztatta a családokért felelős államtitkár kedden az MTI-t.

KözéletMW 2024. 10. 02. szerda2024. 10. 02.

Kép: Az Erzsébet-táborok kiemelt helyet foglalnak el a családtámogatások körében

Az Erzsébet-táborok kiemelt helyet foglalnak el a családtámogatások körében
Forrás: Facebook / Erzsébet Táborok

Koncz Zsófia közleményében azt írta, az őszi táborozás szeptember 9. és 27. között tartott. A szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet Alapítvány) teljes ellátást és több mint 30 különféle programot biztosított az osztálykirándulásra érkező gyermekeknek – tette hozzá.

Fotó: Katona Tibor / MTI

A foglalkozások többsége konkrét tantárgyakhoz kapcsolódott, így a kikapcsolódáson túl új ismereteket is szerezhettek a diákok, amelyeket a későbbiekben a tanulmányaik során hasznosíthatnak – fogalmazott, hozzátéve: a fiatalok ismeretterjesztő, digitális és szociális kompetenciát fejlesztő programokon keresztül is bővíthették tudásukat, a kulturális programok sokszínűségét pedig a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködése biztosította.

Az államtitkár beszámolója szerint a pénzügyi tudatosság kiemelt szerepet kapott a táborokban: a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont foglalkozásain a diákok megtervezhették egy család költségvetését, valamint megismerhették a biztonságos digitális pénzkezelés főbb elemeit, és megtudhatták azt is, hogyan készül egy bankjegy.

Ez is érdekelhet

A tábori osztálykirándulásoknak fontos része a közösségi szellem erősítése, ezért számos csapatépítő játékon vehettek részt a tanulók. Egyebek mellett koncert, kalandpark, BMX kerékpározás és sétahajózás is várt rájuk 

– sorolta a lehetőségeket Koncz Zsófia, aki kitért arra is, hogy az Erzsébet Alapítvány teljes körű ellátást, ezen belül napi ötszöri étkezést biztosított is a csoportoknak, a biztonságos táborozást pedig 24 órás gyermekorvosi ügyelet garantálta.

Megjegyezte továbbá, hogy 

a felújított zánkai táborhely összes szállásépülete fűthető, és fedett közösségi terek is rendelkezésre állnak, így a programok rosszabb időjárás esetén is megvalósulhattak.

Koncz Zsófia hangsúlyozta az is, hogy az Erzsébet-táborok kiemelt helyet foglalnak el a családtámogatások körében, hiszen jelképes, 1000 forint összegért vehetők igénybe turnusonként, így mentesítik a családokat az általános iskolás korú gyermekeik táborozásának anyagi terhei alól.

Rámutatott továbbá, hogy iskolai csoportok mellett állami gondoskodásban élő és nevelőszülői hálózatból érkező, valamint tanodás gyerekek is táboroztak a nyár folyamán, emellett ukrán gyerekek kikapcsolódását is tudták segíteni.

Közölte: a tavaszi és őszi osztálykirándulások jól kiegészítették a nyári Erzsébet-táborokat, melyekben június közepétől augusztus végéig több mint 40 ezren kapcsolódtak ki.

Az ottalvós Erzsébet-táborok évről évre a legnépszerűbbek, azokra érkezik a legtöbb jelentkezés. A balatoni Erzsébet-táborok infrastrukturálisan és szakmailag is magas minőséget képviselnek

 – fogalmazott.

Jelezte azt is, hogy november 18-tól december 13-ig az Erzsébet-karácsony ünnepi programsorozattal várja a gyermekeket Zánkán az Erzsébet Alapítvány. A téli táborozási lehetőségre október 16-án 14:00 óráig tudnak jelentkezni az iskolák diákcsoportokkal az erzsebettaborok.hu oldalról elérhető E-tábor Plusz felületen – tudatta az államtitkár.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek