Közélet
A kamatmentes munkáshitel 2025 januárjától lesz igényelhető, szerdán megkezdődött a hitelkonstrukció társadalmi egyeztetése – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
Kép: A kormány a 17-25 év közötti fiatal munkavállalóknak 2025 januárjától biztosít 4 millió forintnyi kamatmentes hitelt, 10 éves futamidő mellett, Fotó: 4 PM production, Forrás: shutterstock
A közlemény szerint a kormány a 17-25 év közötti fiatal munkavállalóknak 2025 januárjától biztosít 4 millió forintnyi kamatmentes hitelt, 10 éves futamidő mellett, ami mintegy 500 milliárd forinttal támogatja pályakezdésüket. A jövedelmek vásárlóerejének növelése a kormány 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akciótervének egyik alappillére, amelynek részeként a munkáshitel kiemelt támogatást nyújt a fiatalok számára.
A munkáshitel lehetőséget biztosít a fiatal munkavállalók számára, hogy akár 4 millió forint kamatmentes hitelt igényeljenek, amely szabadon felhasználható és 10 éves futamidő alatt törleszthető.
A hitel feltételei között szerepel, hogy kizárólag azok a fiatal munkavállalók jogosultak rá, akik heti legalább 20 órában alkalmazottként vagy vállalkozóként tevékenykednek. Az igénylő vállalja, hogy a hitel folyósításától számított legalább 5 évig bejelentett magyarországi lakcímmel rendelkezik és dolgozik. Az intézkedés mintegy 300 ezer fiatalt érinthet a következő két évben, akik számára számos lehetőséget biztosít a jövő évben induló munkáshitel. A diákhitelre jogosult fiatalok nem vehetik igénybe a munkáshitelt, számukra továbbra is a kedvezményes diákhitel által nyújt támogatást a kormány – írták.
Közélet
A program a fiatalok pályakezdése mellett a családalapítást és a gyermekvállalást is nagymértékben segíti. A hitelfelvevő nők esetében az első gyermek születése után a törlesztés 2 évre felfüggesztésre kerül, a második gyermek után újabb 2 év moratórium lép életbe és a tartozás fele elengedésre kerül, míg a harmadik gyermek érkezése esetén a teljes fennálló tartozás elengedésre kerül – tették hozzá.
Az új gazdaságpolitikai akcióterv keretében összesen 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány a fiatalok, a családok, valamint a kis- és középvállalkozások támogatása érdekében.
Ebből 2632 milliárd forint áll rendelkezésre a családok számára, míg az akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor-program mintegy 1410 milliárd forinttal támogatja a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését – áll a közleményben.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu