Közélet
Mintegy 300 milliárd euró (124 ezer milliárd forint) kárt okoznak évente a Földet sújtó szárazságok – figyelmeztetett az ENSZ kedden közzétett jelentésében, amelyet a 16. Biodiverzitás Konferencia (COP16) második napján mutattak be a szaúd-arábiai Rijádban.
Kép: Haltetemek ezrei között irányítja csónakját egy férfi az Amazonas állambeli Manacapuruban 2023. szeptember 27-én, Fotó: Raphael Alves, Forrás: MTI/EPA/EFE
A jelentésben szereplő legfontosabb javaslat az, hogy 2050-ig olyan sürgős, nagy összegű befektetésekre lenne szükség, amelyek erdőtelepítéssel, jobb talaj- és vízgazdálkodással javítanák az életfeltételeket a Földön. Hozzátették, hogy a szükséges intézkedések a világ összlakosságának a háromnegyedét érintenék, mert egyebek között a mezőgazdaság hatékonyabbá tétele és bevételnövekedése révén lehetne csökkenteni a veszteségeket, és enyhíteni a klímaváltozás következményeit.
Az ENSZ szakértői arra is felhívta a figyelmet, hogy 2024 jó eséllyel bizonyulhat a világtörténelem eddigi legmelegebb évének a Földközi-tengert, Marokkót, Namíbiát,Malawit, valamint Ecuadort és Brazíliát sújtó példátlan szárazsággal amely az érintett országokban tűzvészt, majd víz- és élelmiszerhiányt vont maga után.
A jelentés egyik szerzője, Kaveh Madani, az ENSZ Egyetem (UNU) kanadai székhelyű Víz-, Környezet- és Egészségügyi Intézetének (UNU-INWEH) igazgatója arra figyelmeztetett, hogy ezek a károk nemcsak az embereket ellátó táplálékláncot, hanem az egyes országok bruttó hazai össztermékének (GDP) a biztosítását is veszélyeztetik; hosszú távon pedig olyan problémákat idézhetnek elő, mint a munkanélküliség növekedése, az éhezés és a migráció fokozódása.
Közélet
A COP16-ot a világszervezet elsivatagosodás elleni egyezményének (CNULCD) végrehajtásáért felelős ENSZ-megbízott, Andrea Meza szervezte. A jelentés kapcsán ő azt emelte ki, hogy az országok vezetőinek nemcsak tisztában kell lenniük a szárazság okozta veszteségek mértékével, hanem olyan megelőző intézkedéseket is ki kell dolgozniuk és alkalmazniuk, amelyek „a természet védelmét alapul véve biztosítják az emberiség további fejlődését”.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu