Franciaország a világ elsőszámú turisztikai célpontja

Százmillió külföldi turista kereste fel tavaly Franciaországot – írja az MTI. A párizsi olimpiának és a paralimpiának is köszönhető a 71 milliárd eurós bevétel. Az ázsiai turisták is visszatértek Franciaországba.

KözéletMW 2025. 01. 25. szombat2025. 01. 25.

Kép: Párizs jelképe, az Eiffel-torony, Fotó: Shutterstock

Paris,,France,-,June,23,2024:,The,Olympic,Rings,Installed
Párizs jelképe, az Eiffel-torony, Fotó: Shutterstock

„Ezek a számok megerősítik, hogy továbbra is mi vagyunk a világ elsőszámú turisztikai célpontja, de meg kell tennünk a következő lépést, és a fenntartható turizmus elsőszámú célpontjává kell válnunk” – idézte Nathalie Delattre tárcavezetőt a turisztikai minisztérium közleménye. Franciaország tavaly 2 millióval több külföldi látogatót fogadott, mint 2023-ban.

Franciaország
Illusztráció. A külföldi turisták egészét tekintve a vendégéjszakák száma 7,3 százalékkal nőtt 2024-ben Franciaországban
Fotó: Shutterstock

A közleményben jelezték, hogy az idei első negyedévre vonatkozó kilátások nagyon jók. Arra számítanak, hogy az országba érkező nemzetközi légijáratok száma 10 százalékkal nő az első negyedév során 2024-hez képest,

  • az amerikai látogatók száma 15 százalékkal,
  • a brazil és indiai látogatóké 7 százalékkal,
  • a kínai turistáké pedig 16 százalékkal emelkedik.

A párizsi szállodák kihasználtsága januárban 7 százalékkal, februárban pedig 4 százalékkal emelkedik az előző évhez képest az előrejelzés szerint.

Visszatértek az ázsiai turisták Franciaországba

A nemzetközi turisztikai bevételek tavaly 12 százalékkal nőttek 2023-hoz képest,

  • a belga,
  • brit,
  • német,
  • svájci
  • és amerikai

vendégeknek köszönhetően.

Ez is érdekelhet

Az ázsiai turisták is visszatértek Franciaországba, de a kínai vendégek száma még mindig 60 százalékkal alacsonyabb, mint a koronavírus-járvány előtt. A japán látogatók száma 30 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.

Az amerikaiak esetében a vendégéjszakák száma 5 százalékkal nőtt, ők a dinamikus gazdaságuk és a jelentős vásárlóerő-különbség miatt kulcsfontosságú ügyfélkört jelentenek

– hívta fel a figyelmet a kormányzati jelentés.

A külföldi turisták egészét tekintve a vendégéjszakák száma 7,3 százalékkal nőtt.

Az év végi ünnepek alatt „jelentős fellendülés volt tapasztalható az idegenforgalomban a síközpontoknak és a külföldi látogatók számának növekedése miatt”, a jó hóviszonyoknak köszönhetően.

A síparadicsomok kihasználtsága 85 százalékra emelkedett az ünnepi időszakban az összes piaci szálláshely esetében, ami 3 százalékos növekedés 2023-hoz képest. A külföldi turisták száma 10 százalékkal, míg a francia látogatóké 2 százalékkal nőtt éves bázison.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek