Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Az ötszörös olimpiai bajnok tornásztól, a Nemzet Sportolójától a Kozma utcai izraelita temetőben több százan vettek végső búcsút. Keleti Ágnes ezen a napon töltötte volna be a 104. életévét.
Kép: Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója január 2-án, 103 éves korában hunyt el, Fotó: Kovács Tamás, Forrás: MTI
A Kozma utcai izraelita temetőben megtartott szertartáson több százan vettek részt és búcsúztak egy-egy szál virággal a világhírű tornásznőtől. Keleti Ágnes egy héttel ezelőtt hunyt el.
Keleti Ágnes búcsúztatásán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach is szeretett volna személyesen részt venni, de előre lekötött hivatalos utazásai miatt ezt nem tudta megtenni. A NOB magyar tagja, Fürjes Balázs tolmácsolta a NOB-elnök búcsúüzenetét – tudósított a Magyar Nemzet.
Ágnes megtestesítette mindazt, ami igazi bajnokká tesz valakit: a kiválóság, az állhatatosság, a barátság és a szeretet olimpiai értékei szerint élte egész életét. A sportban és a sporton túl. Az olimpiai játékokkal az életet ünnepeljük – Ágnesre való közös emlékezésünkkel most ünnepeljük az ő életét, az ő sport iránti szeretetét, az ő életszeretetét. Ha így teszünk, Keleti Ágnes örökre tovább él a mi szívünkben!
– idézte a Magyar Nemzet Tomas Bach szavait.
A honvédelmi miniszter beszédében úgy fogalmazott, „ma egy rendkívüli életút előtt tisztelgünk, miközben búcsúzunk Keleti Ágnestől.”
Attól a hölgytől, aki a XX. századi magyar történelem élő példája. Sorsa maga volt a küzdelem és a harc, egy állandó viaskodás a történelem viharaival, nehézségekkel, az elnyomással, az üldöztetéssel és a veszteségekkel. Mégis, Keleti Ágnes győztes tudott lenni
– mondta a miniszter. Hozzátette,
Keleti Ágnes nemcsak sportoló volt, hanem egy olyan ember is, aki a legnehezebb körülmények között is megmutatta, hogy a küzdelmet soha nem szabad feladni.
Keleti Ágnes élete bizonyítja, hogy a legnagyobb akadályokat is legyőzhetjük, ha van hitünk és erőnk. Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok, aki tíz olimpiai érmével Magyarország egyik legsikeresebb sportolója, de ennél is több. Egy olyan hős, aki a történelem legsötétebb óráiban is képes volt reményt és célt találni
– jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke beszédében úgy fogalmazott, Keleti Ágnes gondoskodó, kitartó ember volt, aki magát optimista álmodozóként aposztrofálta, és ezzel a két tulajdonsággal mindig megtalálta a szerencsét a szerencsétlenségben.
Búcsúzunk egy kiváló sportembertől és csodálatos embertől, aki világraszóló eredményeivel és időtlen bölcsességével generációknak adott leckét kitartásból és küzdeni akarásból
– mondta a MOB-elnök.
Yael Arad, az Izraeli Olimpiai Bizottság elnöke kiemelte, hogy 103 év alatt „mennyi mindent élhet át és élhet meg egy ember”.
"Keleti Ágnes kemény, perfekcionista nő volt. Mindig lenyűgözött átható tekintete és belső ereje, amely mintha azt üzente volna: senki sem győzhet le engem, mindent láttam, minden próbát kiálltam" - jelentette ki.
Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára felelevenítette Keleti Ágnes pályafutásának legfontosabb állomásait, eredményeit, és úgy fogalmazott, most a magyar sport messzeföldön híres képviselőjétől búcsúzik, akinek örökségét becses kincsként fogják őrizni és továbbadni.
A 104. születésnapi köszöntés elmarad, ehelyett fejet hajtunk a nagyszerű, egyedülálló életpályát befutó, kivételes személyiségű Keleti Ágnes előtt
– mondta.
Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) elnöke kiemelte, nemcsak Magyarország gyászolja a Nemzet Sportolóját, hanem a zsidó állam is, amely Keleti Ágnest szintén méltán vallja magáénak.
Egész életemben csodáltam az egyéniségét, és nemcsak a világraszóló sportsikereiért, hanem azért is, mert az én szememben ő volt a magyar zsidóság bátor, nevető arca, aki mindig kiállt magáért, az ügyért, amit képviselt, és aki soha nem adta fel
– emelte ki Grósz Andor.
Bíró Rafael, Keleti Ágnes fia személyes hangvételű megemlékezésében úgy fogalmazott, édesanyjára sokan néztek fel, példaképnek és inspirációnak tekintették, mert megmutatta az emberi lélek erejét.
Mindenkinek fényt és reményt adtál, minden értelemben hős voltál. Te még az öregséget is legyőzted. Bebizonyítottad, hogy az öregség is lehet fiatalos. Te voltál a fény a holokauszt óriás sötétségében és mindenkinek bizonyítottad, hogy ha a test és a lélek erős, le lehet győzni a gonoszságot, a kegyetlenséget és az antiszemitizmust
– mondta.
Keleti Ágnes Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, és – haláláig – a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt. Helsinkiben 1952-ben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstöt, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzot nyert, majd 1956-ban, Melbourne-ben talajon megvédte címét, gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként szintén aranyat, egyéni összetettben és csapatban pedig ezüstérmet szerzett. |
A Magyar Nemzet fotógalériáját Keleti Ágnes temetéséről itt tudja megnézni.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu