Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
A szeretetszolgálat intézménye az ózdi és a környék felzárkózó településeiről származó, nehéz körülmények között élő fiataloknak biztosít szociális segítségnyújtást – közölte a szervezet az MTI-vel. A TanulÓzd névvel létrejött közösségi tanulóház a helyi igényekre reagáló, komplex ifjúsági és szociális munkára épülő intézmény.
Kép: A TanulÓzd közösségi ház védett környezetet biztosít a nehéz helyzetben levő fiataloknak (illusztráció)
A közösségi tanulóház szakmai előkészítését tavaly novemberben kezdték el, a gyakorlati munka pedig idén januárban indul 20 fiatal bevonásával, akiknek a közösségi tanulás mellett a szabadidő eltöltésére alkalmas, biztonságos teret hoznak létre – közölte a szervezet
Hozzátették,
a távlati célok között szerepel egy olyan modellprogram kidolgozása is, amely az ország más pontjain élő, hasonló nehézségekkel szembenéző fiatalok számára nyújthat megoldást tanulóházakon keresztül.
Megjegyezték, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a leghátrányosabb helyzetű településeken élő gyermekeknek rendkívül nagy kihívást jelent a beilleszkedés városi környezetbe vagy új közösségbe, és sokaknak korrepetálásra, tanulmányi támogatásra is szükségük van. A tanulóház pedagógiája a részt vevő diákok egyedi igényeire épít; segítik őket a középiskolai tanulmányok során jelentkező nehézségek leküzdésében, valamint a középfokú végzettség megszerzésében is.
Közleményükben azt írták,
a tanulóház a vidéki, elszigetelt légkörből érkező gyermekeket támogatva hídként szolgál a beilleszkedéshez városi környezetbe, emellett védett környezetet biztosít a tanulásra.
Személyiségfejlődés-fókuszú programokat is összeállítanak a fiataloknak.
A modellprogram 38 millió forintos magyarországi és európai uniós támogatásból valósul meg, és jövő március végéig tart.
Magyarországon 2019 nyarán indult el Felzárkózó települések címmel az a kormányzati program, amely a 300 legszegényebb településen végez komplex szociális felzárkóztatást. A munkában a Magyar Református Szeretetszolgálat is szerepet vállal, alapítványa mára 51, többségében Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyei településen van jelen.
A szeretetszolgálat alapítványa 2018 óta dolgozik segítőszolgálatával Ózdon. Korábban a Válaszút program keretében 120 fiatalt segítettek éveken keresztül ahhoz, hogy szakmát vagy érettségit szerezzen.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu