Kultúra
Újabb falképek kerültek elő a székelyföldi Szacsva középkori templomában

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A négynapos, június 6-tól 9-ig tartó program legfontosabb eseményei a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.
Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom és Tatbánya érintésével érkezik a budapesti Keleti pályaudvarra. Ott összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vonat együtt indul Erdélybe. A zarándokvonat Dél-Erdélyen keresztül érkezik meg Székelyföldre.
A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe zarándokolnak, ahol az ezeréves határnál szintén részt vesznek a szentmisén, majd a pünkösdi forgatagon. A zarándokvonatok a program zárónapján, éjfél körül érkeznek vissza a Keleti pályaudvarra.
Az idei program vendége Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas színész, aki a négynapos program során többször is fellép, például az ezeréves határnál.
A vonat vendége lesz Dévai-Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, valamint egy zenekar, amely mindig annak a tájegységnek a zenéjét játssza, amelyen a vonat éppen áthalad.
A vonatot a Tamási Áron emlékére felmatricázott mozdony húzza
– tette hozzá Mező Tibor.
Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója elmondta: a zarándokvonatokon étkezőkocsi, hangosítás szolgálja majd az utasok kényelmét.
Kitért arra is: a MÁV fontosnak tarja a csoportos utazásokat, 2024-ben csaknem 30 ezer csoportos utazás keretében több mint egymillió utazást bonyolítottak le, a néhány tízfőstől az ezer utast meghaladó csoportos utazásokig.
Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási iroda cégvezetője az MTI-nek elmondta, a vonat a tervek szerint 16 kocsiból áll majd, amelyből kettő étkezőkocsi. A vonatrádión keresztül az utasokat folyamatosan tájékoztatják majd a látnivalókról. Az össznemzeti zarándokvonat csaknem fél kilométer hosszú.
Ismertetése szerint a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonatok 2008 óta több mint 36 ezer kilométert tettek meg és 19 ezer zarándokot utaztattak.
Frigyesy Ágnes újságíró, a Budapesti Székely Kör elnöke közölte, a zarándokvonaton a gyimesbükki csángó gyermekek javára gyűjtenek.
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu