Közélet
Tízezer éve kihalt óriásfarkast támasztottak fel

Különleges állatvédelmi programot indít a magyar börtönökben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával – közölte az alapítvány kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a program lényege, hogy menhelyi kutyák kerülnek ideiglenesen két hazai börtönbe, ahol az elítéltek – szakemberek irányításával – gondoskodnak az állatokról, valamint tanulnak tőlük és velük.
A közös célok megerősítéseként együttműködési megállapodást írt alá Vetter Szilvia, az alapítvány kuratóriumi elnöke és Tóth Tamás bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka képviseletében Schmehl János bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese. Az eseményen részt vett Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos is – írták a közleményben.
Mint kiemelték,
a cél kettős: segíteni a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedését, miközben valós támogatást kap a hazai állatvédelem. Az alapítvány csaknem 17 millió forinttal támogatja a Magyarországon egyedülálló program elindítását.
A támogatásból kialakítják a kutyák számára szükséges kenneleket, biztosítják az elhelyezésükhöz és gondozásukhoz szükséges felszereléseket és eszközöket, valamint a megfelelő higiéniai feltételeket is. A cél az, hogy ezek a gazdátlan kutyák olyan nyugodt és biztonságos környezetben élhessenek, ahol minden nap számíthatnak emberi törődésre, és méltó körülmények között várhatják, hogy végleges otthonra találjanak – hangsúlyozták.
Közélet
A program megvalósításában a Pumi Veszprémi Állatmenhely Alapítvány is közreműködik, melynek segítségével egyelőre tíz kutya kerül a büntetés-végrehajtási intézetekbe – öt Veszprémbe és öt Tiszalökre –, ahol az elítéltek felkészítése az állatok szakszerű gondozására hamarosan megkezdődik – tették hozzá.
Bár a börtönök és a kutyák kapcsolata nem új keletű – hiszen összesen 123 szolgálati kutya segíti a büntetés-végrehajtási szervezet feladatainak ellátását –, ez a mostani kezdeményezés új dimenziót nyit az állatvédelem és a büntetés-végrehajtás rehabilitációs szakmai tevékenysége terén.
A kutyák jelenléte nemcsak a fogvatartottak mentális egészségére hat kedvezően, hanem segíti őket abban is, hogy elsajátítsák a gondoskodás és a társas együttélés alapvető mintáit, a kutyák pedig szocializációs folyamaton mennek keresztül, melynek során megtanulnak bízni az emberekben, és elsajátítják az alapvető engedelmességet
– mutattak rá a közleményben.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu