Közélet
Orbán Viktor: a magyarok béketervet, a nyugat-európaiak háborús tervet dolgoztak ki (videó)

„A Tisza pártosok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék rá, az a céljuk, és örülnek annak, hogyha Magyarországon rosszul mennek a dolgok” – mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, írja az MTI. Orbán Viktor párhuzamot vont Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde és a Tisza pártos Kollár Kinga botránya között. A kormányfő arról biztosított: ő mindig harcol a magyarok érdekeiért.
Orbán Viktor a Tisza Párt EP-képviselőjének kijelentésére vonatkozó kérdésre azt mondta: az EP-képviselőket a magyar emberek azért választották meg, hogy Brüsszelben Magyarország érdekét képviseljék, sőt, ha kell, harcoljanak Magyarországért. Jelezte: miniszterelnökként ő maga is harcol a magyarok érdekeiért, így a Magyarországnak járó EU-s források felét már kiharcolta, az már a számlánkon van.
Ugyanakkor a Tisza pártosok
nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék rá, sőt ez a céljuk, sőt örülnek, hogyha Magyarországon rosszul mennek a dolgok, mert (...) azt mondják, hogy ez jó az ellenzéknek.
Hozzátette: erről Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszéde jut az eszébe, hiszen most a Tisza Párt azt próbálja meg elmagyarázni, hogy az a helyes dolog, hogyha Brüsszelben egy képviselő a saját hazája ellen dolgozik.
Hangsúlyozta: a politika nem a hatalomról, hanem az országról szól, az embereket, Magyarországot kell szolgálni. Aki hatalomért és pénzért bármire képes, abban sosem szabad megbízni – jelentette ki Orbán Viktor.
A vámháború „egy taktikai kérdés”, és hónapokon belül le fog zárulni – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.
Emlékeztetett arra, hogy Donald Trump amerikai elnök már a választások előtt megmondta, hogy újra fogja szabni a világkereskedelmet és Amerika pozícióit minden országgal szemben javítani fogja. Különösen azon országokkal szemben, ahol az amerikaiak szerinte veszteséget szenvednek. A végén majd az amerikaiak mindenkivel egyenként meg fognak állapodni, és kialakul egy új egyensúly, egy új helyzet. Ez egy-két hónapig tart. Ezt én nem tartom egy hosszú ideig velünk élő dolognak – tette hozzá Orbán Viktor.
Közölte: a vámháború hamarosan vámbékébe megy majd át, mert amint a megállapodások megszülettek, akkor már nem vámháborúról beszélünk majd, hanem vámbékéről. Egyébként Magyarországnak is ez az érdeke.
„Ezzel szemben Ukrajna európai uniós tagsága itt marad velünk, hosszú évekig napirenden lesz, és ha nem tudjuk megvédeni tőle magunkat, akkor velünk marad a következő évtizedekben is, és tönkretesz bennünket. Tehát ma a figyelmünket meg az energiánkat leginkább az ukrán EU-s tagságra kell fordítani, és a szakemberekre kell hagyni a vámháború kérdését” – mondta Orbán Viktor.
Közélet
Az európai uniós tagság nem lehet egy háborús eszköz: az Európai Unió egy béketerv, a bővítés, a tagság megadása egy új tagállamnak, a békét kell, hogy szolgálja, nem pedig a háború folytatását – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.
A miniszterelnök közölte: még mindig napirenden van a háború kérdése, mert bár az amerikaiak befordultak a béke feliratú utcába – ahol mi is várakozunk –, de a brüsszeliek még a háború feliratú táblát követik.
Láthatóan Európa a háború folytatására készül, azt mondják, hogy Ukrajna ezt a háborút megnyerheti és az európai uniós tagság hozzásegítheti Ukrajnát ahhoz, hogy megnyerjék a háborút. Ez a lehető legrosszabb gondolat, Ukrajna ezt a háborút nem tudja megnyerni – rögzítette Orbán Viktor.
Kiemelte, az, hogy felveszik-e Ukrajnát az EU-ba, alapvetően fogja meghatározni Magyarország sorsát a következő évtizedekben. Ha felveszik, annak is vannak következményei, és ha sikerül elhárítani, annak is – közölte. Ez egy döntő ügy, és nekik meggyőződésük, hogy Ukrajna felvétele tönkreteszi Magyarországot, a magyar családokat, és felemészti azokat a gazdasági eredményeket, amelyeket az elmúlt 15 évben sikerült elérni.
Magas inflációs korszakban vagyunk, és ennek az oka leginkább az orosz–ukrán háború – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.
Az infláció tartós, hosszú távú letörésének legjobb módja a béke – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, az Európai Unió egyetlen dolga, hogy támogassa az amerikai elnököt béketörekvéseiben. Hangsúlyozta: a konfliktusra való készülődéssel, majd a háború kirobbanásával ugrottak meg az árak.
Nekünk a békére várakozva is lépéseket kell tennünk az infláció ellen – fogalmazott Orbán Viktor, emlékeztetve arra, hogy a kormányzat a háború elején ársapkákat vezetett be, eredménnyel, most pedig az árrést szabályozzák.
A kormány éppen azon dolgozik, hogy az élelmiszereken túl más kiskereskedelmi termékeknél is alkalmazzuk ugyanezt a módszert – jelentette ki a kormányfő.
Falun élni jó, sőt igazán minőségi életet valószínűleg falun lehet élni – mondta a miniszterelnök, hangsúlyozva: a kormány rengeteg energiát fordít arra, hogy a falun élők egyenjogú polgárai lehessenek az országnak.
Orbán Viktor emlékeztetett: a liberális közgazdászok rendszeresen megírják, hogy nem észszerű faluban lakni, falusi méretekben szervezni a szolgáltatásokat, minden sokkal praktikusabb és olcsóbb lenne, ha mindenki beköltözne a nagyvárosokba. „Ez messze van attól a gondolkodástól, amit mi képviselünk, mert szerintünk falun élni jó, sőt igazán minőségi életet valószínűleg falun lehet élni” – fogalmazott.
Felidézte: sikerült kialakítani a kommunista rendszerben egy olyan érzést, hogy a falu fejletlen, a város meg fejlett, a városiak műveltek, a falusiak meg nem. „Én egy 1800 lelkes faluból jövök. Remélem, élő példája vagyok ennek a cáfolatnak” – jegyezte meg.
Kiemelte, hogy falun is nagyon sok jó képességű, dolgozni akaró és előretekintő ember születik és él.
Közel vagyunk ahhoz, hogy a városi szolgáltatások elérhetők legyenek szinte teljes körűen a falvakban, ahol pedig ez még nem így van, ott dolgozik ezen a kormány.
Hozzátette, rengeteg energiát fordítanak arra, hogy a falun élők egyenjogú polgárai lehessenek az országnak. „Hogy minden szolgáltatást sikerült-e már odavinnünk, erre nem tudok egyértelmű igennel válaszolni. Sokat odavittünk, de van még sok munkánk” – jelezte a miniszterelnök.
„Amikor az ember családot alapít, akkor nemcsak a saját személyes boldogságát szolgálja, hanem annak a közösségének a jövőjét is, ahová tartozik” – közölte a miniszterelnök.
Orbán Viktor kiemelte: ezért az édesanyákat nemcsak amiatt kell megbecsülni, mert egy nagyon nehéz feladatra vállalkoznak, hanem azért is, mert olyasmit vállalnak, ami az egész közösség számára fontos – jelezte. Ha ez így van, akkor nem igazságos az a helyzet, hogy akinek gyermeke van, az rosszabbul él, mint az, akinek nincs gyermeke – mutatott rá.
A kormányfő szerint a kormánynak dolga, hogy az igazság helyrebillentésében szerepet vállaljon. „Nekem ez személyes ügyem is” – tette hozzá. Felidézte: azzal jött vissza 2010-ben a magyar politikába, hogy vállalta, ezt a különbséget eltünteti, tehát nem lesz nehezebb a gyermeket vállaló családok élete, mint a gyermekteleneké. „És haladok öles lépésekkel” – fogalmazott.
Becsületbeli ügynek nevezte, hogy az anyákat megtámogassák, és érjék el, hogy aki gyermeket vállal, az élete végéig ne fizessen személyi jövedelemadót.
Hozzátette: egy másik igazsággal is össze kell kapcsolni a gyereknevelés érdemeinek elismerését, ez pedig a munka. Ha nem kapcsoljuk össze a családtámogatást a munkával, akkor kevesebben fognak dolgozni Magyarországon, mint kellene. Ezért az ország számára, sőt a családok számára is az a legjobb politika, amely lehetőséget ad a családoknak, elsősorban az édesanyáknak, hogy eldöntsék, inkább otthon maradnak-e – közölte.
Az interjút itt tekintheti meg:
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu