Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg - közölte az MTI-vel a stratégiai partnernek számító csíkszeredai polgármesteri hivatal.

KözéletMW 2025. 08. 01. péntek2025. 08. 01.

Fotó: anatoliy_gleb, Forrás: Shutterstock

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny Fotó: anatoliy_gleb Forrás: Shutterstock

A legnagyobb székelyföldi sportesemény szervezői szerdán sajtótájékoztatón ismertették a részletes programot. A közlemény szerin Lukács László főszervező elmondta, hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyét érintő versenyen idén 19 csapat áll rajthoz tíz országból, a legtávolabbiak Tajvánból és Ruandából érkeznek.

A prológ Sepsiszentgyörgyön lesz augusztus 7-én, amikor az amatőrök versenye is indul. Az első, 150,8 km-es szakaszt is Sepsiszentgyörgyről indítják másnap és Csíkszeredáig tart. A második, 151,4 kilométeres szakaszt a zárónapon teljesítik a versenyzők Marosvásárhelytől Csíkszeredáig, ezután következik a díjazás.

A főszervező hangsúlyozta, hogy a verseny gyönyörű nyomvonalon halad el, így a televíziós, internetes közvetítésnek köszönhetően „az egész világ megcsodálhatja Székelyföldet".

Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere közölte, hogy a Hargita megyei város számára kiemelten fontos a tömegsport támogatása, ezért örömteli számukra, hogy a körverseny amatőr versennyel bővül, a fesztiváljelleg pedig szélesebb közönséget szólít meg.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke a körversenynek a profi kerékpározás népszerűsítésében betöltött szerepét méltatta.

Dolhai István, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője a székelyföldi városok és megyék közötti együttműködést dicsérte.

Elhangzott:

 a zárónapon a profik díjazása után indul az amatőr verseny 21 kilométeres csíkszeredai szakasza, mely iránt óriási az érdeklődés.

Idén először a sporteseményt kulturális és családi fesztivál egészíti ki. A Székelykör Fesztivál célja, hogy a verseny hangulatát kiterjessze a szélesebb közönségre, a helyi lakosság és turisták is részt vehessenek rajta.

Ez is érdekelhet

A fesztivál fő helyszíne Csíkszereda, a Szabadság téri kísérőrendezvényeken pénteken az X-Faktor-nyertes Sólyom Berni és zenekara, szombaton Eszenyi Norbert „Boci" lép színpadra - közölték a szervezők.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!