Zene és tudomány a Strand Fesztiválon
A Strand Fesztivál és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet közös kampányaként a fesztivál ideje alatt a közönség küönböző vizsgálatokon keresztül fedezheti fel a tó láthatatlan élővilágát, ismerheti meg a tó működését és a megőrzésével kapcsolatos kihívásokat.

Közös, szemléletformáló kampányt indított a Strand Fesztivál és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a víz világnapja alkalmából a Balaton természeti értékeinek megóvásáért – közölték a szervezők.
A „Szeresd a Balatont!” szlogennel meghirdetett kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a tó természeti kincseire, valamint arra ösztönözze az oda látogatókat, hogy környezettudatos módon töltsék idejüket a térségben. A kampány részeként edukatív tartalmak jelennek meg a Strand Fesztivál közösségi felületein, közérthető formában bemutatva a Balaton működését, kihívásait és védelmének lehetőségeit.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakemberei a fesztivál helyszínén is aktívan jelen lesznek: augusztus 19. és 22. között Zamárdiban interaktív és látványos programokon keresztül hozzák közelebb a tudományt a közönséghez. A terepi, műszeres bemutatókon a látogatók kipróbálhatják a Balaton vizének vizsgálatához használt eszközöket. Az algamintákon és mikroszkópos vizsgálatokon keresztül felfedezhetik a tó láthatatlan élővilágát.
A vízkémiai bemutatókon az érdeklődők megtudhatják,
milyen folyamatok zajlanak a vízben, az élő halas akváriumokban pedig a Balaton jellegzetes fajait is megfigyelhetik.
Külön hangsúlyt kap az emberi beavatkozás bemutatása:
az érdeklődők a fesztiválon interaktív módon ismerhetik meg a humán eredetű szennyező anyagokat és azok hatását az élővilágra.
Vasas Gábor, az intézet főigazgatója a közleményben kiemelte: az együttműködés lehetőséget ad arra, hogy a fesztivál közönsége közvetlen élményeken keresztül ismerje meg a tó működését és a megőrzésével kapcsolatos kihívásokat.
Ádám Kata fesztiváligazgató elmondta, hogy az idei rendezvény és kommunikációja szinte minden elemében a Balaton népszerűsítésére épül.
Az együttműködés célja, hogy a fesztivál ne csupán zenei élményt nyújtson, hanem hozzájáruljon a látogatók szemléletformálásához is. A kampány központi üzenete: „Szeresd a Balatont! – és vigyázz rá, miközben jól érzed magad!” – áll a közleményben.