Kultúra
Nemzetközi filmfesztiválon díjazták Az elektronok nyomában című alkotást

A Nobel-díjas Krausz Ferenc az Amerikai Egyesült Államok legtekintélyesebb tudományos testülete, az Amerikai Tudományos Akadémia (National Academy of Sciences, NAS) tagja lett – közölte az Élvonal Alapítvány szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy április 29-én az Amerikai Tudományos Akadémia bejelentette, hogy kutatási eredményeik elismeréseként 120 új tagot és 25 nemzetközi tagot választott soraiba. Mint a tájékoztatóban fogalmaztak,
a döntés tovább erősíti a professzor jelenlétét a globális tudományos térben.
Krausz Ferenc az Élvonal Alapítvány kezdeményezője és kuratóriumi elnöke, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem és a hongkongi egyetem professzora.
A nemzetközi tagok az akadémia azon kiválóságai, akiknek nincs amerikai állampolgárságuk, így a tagság nemcsak Krausz Ferenc eddigi munkásságának szól, de a magyar tudomány nemzetközi elismertségét is emeli
– olvasható a közleményben.