Számoljunk településeken fészkelő füleskuvikokat!
A Magyar Madártani Egyesület azért kéri a lakosság segítségét, mert gyakorisága ellenére kevésbé pontos becslései vannak a szervezetnek ennek az apró, vonuló bagolyfajnak az országos elterjedéséről és állományáról.

A füleskuvik költőállományának felmérésében kéri a lakosság segítségét a Magyar Madártani Egyesület (MME), amelynél elektronikus adatlapon lehet leadni az észleléseket.

Az egyesület legutóbb a telelő, majd a fészkelő erdei fülesbaglyok felmérésében kérte a lakosság segítségét idén januárban és áprilisban, a sorozat zárásaként most pedig a kevésbé közismert, de a lakott területeken is egyre gyakoribb, terjedőben lévő füleskuvik költő állományának felmérésében tudják információval segíteni az érdeklődők a természetvédők munkáját – áll a szervezet közleményében.
Ez azért fontos, mert gyakorisága ellenére kevésbé pontos becslései vannak a szervezetnek ennek az apró, vonuló bagolyfajnak az országos elterjedéséről és állományáról.
A fészkelő baglyok felmérése alapvetően a hangjuk alapján történik, a madarakat nem kell hozzá látni. A felmérés lényege, hogy az esti szürkületben és éjszaka kell néhány percet „hallgatózni” az erkélyről, az emeleti ablakból, a tornácról, a kertből, az utcán vagy parkban sétálva, és ezt hetente egy-két alkalommal megismételni május-július folyamán. Eközben a felnőtt füleskuvikok jellegzetes, a hím és a tojó gyakran egymásnak válaszolgató, füttyögő jelzőhangját, később pedig a fiókák eleségkérő hangját kell keresni.
Az észlelők egy elektronikus jelentőlap kitöltésével tudnak megfigyeléseikkel hozzájárulni a faj országos elterjedési térképének pontosításához.
A madarak hangjáról készült hangfelvételek és videók, amelyek segítik a tájékozódást, valamint az elektronikus jelentőlap az MME honlapján érhető el.