"Menjen mindenki a büdös, rohadt anyjába!"

- Maguk is újságírók? Menjenek innen, nem érünk rá! Tegye el azt a kamerát, ne kamerázgasson itt! - fogad beléptünk pillanatában egy türelmetlen hang.
Próbálnánk köszönni, de a nagycsécsi polgármesteri hivatalban az ügyintéző hölgy nem sok esélyt ad nekünk. Mindeközben egy férfi és két nő is győzködi az ügyintézőt. Egyre türelmetlenebb mindenki, pontosan nem értjük és nem is látjuk, de valami segélyezési ügyről vitatkoznak, hogy a polgármesteri hivatal nem akar kifizetni valami segélyt, amit a három ember viszont nagyon is akar. Mi azonban nem ezért jöttünk. A polgármesterrel, Gulyás Ottóval beszélnénk, hogy mégis hogyan alakult át a falu élete a kettős gyilkosság óta. De ránk most nincs idő.

Az ajtóban végre megjelenik a polgármester, egy úr kíséri. Az ügyintéző hölgytől is kijönnek a segélykérők. Azonnal felismerjük a panaszost, Nagy Tibor az, az áldozat férje.
- Tibor, akkor ez az úr kimegy a házukhoz, felméri a károkat, és megállapítja, mennyi pénz szükséges a felújításhoz, és indulhat is a munka. – mutat a polgármester a mellette álló férfira.
- Ne jöjjön ki, megmondtam, hogy nagyjából mi a baj, azt ki kell fizetni.
- De az nem úgy van Tibor, kell egy felmérés, és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) ez alapján tud fizetni a kivitelezőknek.
- De nekem adják most ide a pénzt, nincs mit ennünk!

A történet egyre zavarosabb. Nagy nehezen tisztázódik, hogy Nagy Tibor és lánya, illetve sógornőjük, aki a mozgássérült öcs gyámja volt, a betegellátási segélyért jöttek, de a polgármesteri hivatalban süket fülekre találtak.

A polgármester és az ügyintéző hölgy most nem akart fizetni semmit, de a család egyre ingerültebb, mire az ügyintéző behívja a polgármestert, valamit beszélnek, végül kis idő múlva Nagy Tibor és a polgármester mennek be ketten az irodába, és Nagy Tibor pár ezer forinttal jön ki. A tárcából aztán névjegykupacot vesz elő, s mint az ulti lapokat, fogja a kezében.
- Itt van mindenkinek a névjegye, akik ezen a héten jártak nálunk. Mindegyik mondta, hogy így fognak segíteni, meg úgy, de ezekre a névjegyekre nem kapok kenyeret. A polgármester sem fizet ki nekem semmit. Mit egyek hát akkor? – kezdett rá újra.

Ugyanis a polgármester azt állítja, hogy a temetésre kapott 500.00 Ft-ból kért pénzt a család, de hát ő abból egy fillért nem adhat, pontosabban csak számla ellenében fizethet mindenért. De hát így is hihetetlen sok kiadása lesz az önkormányzatnak, mert csak a két temetés 400.000 forintba kerül, és akkor még nem számolták fel a szállítási díjat és minden egyéb költséget – sorolja a polgármester.

A polgármesteri hivatalban a fizetési huzavona jelenet elég bizarr fordulattal zárul. Gulyás Ottó miközben szapora távozásra biztatja Nagyékat, a következőket kéri:
- Tibor, ha legközelebb jönnek, reggel jöjjenek, vagy ha később, akkor ne menjenek a kocsmába. Mert Tibor, most maga be van italozva.
- Nem vagyok beitalozva, de négy napja nem alszom, mindig valaki ott jár nálam, mindenhol újságíró, meg riporter kóvályog, állandóan beszéltetnek, nem tudom, meddig bírom én ezt.

A család elment, és a polgármesteri hivatalt a péntek déli harangszó és az álmosság üli meg ismét.

A temetés hétfőn 2 órakor lesz. Mi is ott leszünk, és a történet folytatódik.

Addig is csak a tények maradnak: a mészárlás tettesei ismeretlenek, a rasszista támadást vagy az uzsorából eredő leszámolás gyanúját sem támasztja alá semmilyen meggyőző érv. Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vette át, és a nyomra vezető jutalmát 1 millióról 10 millióra emelték.

(Hogy mi történt még a napokban Nagycsécsen, megtudhatja a Szabad Föld jövő heti számában megjelenő riportból.)