Szörnyű felvételeket nézegetek. Vér, csontok, agyvelő. Két idős asszony földi maradványai, a 85 éves özvegy Kovács Dezsőnéé és a 74 éves Fuszkó Sándornéé. Anya és nevelt lánya. Mindkettőt agyonverték. Mindez tizenhárom éve történt, 1995. szeptember 28-án, Kecskeméten, a Mária körút 12.-ben található házukban. Az idősebbik asszonyon huszonkét ütést számlált a rendőrség, a fiatalabbikon hetet. Az ő fejét végül a falba verték. Némelyik ütés önmagában is halálos lett volna.
A lakásban dulakodás nyoma. A tettesek – mert vélhetően többen is lehettek – besurranhattak a lakásba, miközben az idősebbik asszony az utcán sepregette a faleveleket, s így a háza sarkáig távolodott a nyitva hagyott kaputól. Amikor visszament, meglephette a lakásában kutakodókat. Valószínűleg már ott is kapott néhány ütést. Kiszaladt a házból, segítségért. A nevelt lánya a közös udvaron lévő másik házból érkezhetett – szerencsétlenségére. Ekkor verték őt is agyon.
Az áldozatokat másnap fedezte fel az egyik szomszéd, akinek feltűnt, hogy az idős asszonyokat nem látja a rituális napi utcasepregetésen. Létrát állítva mászott át a zárt kapu fölött, s fogadta az udvaron az elrémisztő látvány: a két vérbefagyott, letakart hulla.
A rendőrség csaknem egy évig nyomozott – eredménytelenül. Hiába a rokonok, barátok, ismerősök, szomszédok kihallgatása – senki sem került képbe. Az aktákat a következő év szeptemberében eredmény nélkül zárták le – hogy aztán még ugyanannak az évnek a decemberében ismét megnyissák.
Ekkor terelődött a gyanú egy közelben lakó családra. Egyik tagja a börtönben elfecsegte a társainak, hogy az ő rokonai gyilkolták meg az idős asszonyokat. A kihallgatás során azonban azt vallották a rokonok, hogy a gyilkosság időpontjában vidéken dolgoztak.
Harmadszor is felvette a rendőrség az ügyet, akkor, amikor 2004-ben megállapították, hogy az idősebbik asszony körömnyesedékében egy férfi DNS maradványa találhat, amit aztán huszonkét szóba jöhető elkövető mintájával hasonlították össze – eredménytelenül.
Az akták ismét a szekrénybe kerültek, s várják, hogy használható bejelentés nyomán leporolják őket, s a szörnyű tett elkövetői végre rács mögé kerüljenek.
A sorozat első írása – dokumentumokkal kiegészítve – a Szabad Föld 2009/1. számában olvasható teljes terjedelmében.