
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Új barátjával érkezett Horváth János a testvéréhez, Csabához Pécsre, a Sziget utcába 2005 júniusának utolsó napján, a kora esti órákban.
Kép: KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA
- A vonaton ismerkedtünk meg – büszkélkedett a testvérének, amikor bemutatta a 180 centiméter magas, húsz év körüli szőke fiatalembert. Csaba nem csodálkozott különösebben, mert tudta, hogy János nagyon szereti ugyan a lányokat – de a fiúkat még annál is jobban. Könnyen ismerkedett, s könnyen is tartotta a kapcsolatot, ám ezeknek általában összeveszés lett a végük.
Most is a Balatonról érkezett, ahol délelőtt úgy összekapott avval a mafla, féltékeny Gyulával valami fiún, hogy a végén még dulakodtak is. Na, ebből lett elege Jánosnak, felült az első Pest felé induló gyorsra, ahol újabbat gondolt, s továbbindult a családjához Pécsre. Pontosabban csak testvéreinek egy részéhez, mert a többség a Somogy megyei Babócsán élt. Indítványozta is újdonsült barátjának, hogy látogassák meg őket is, ám a fiú ezt elutasította mert hamarosan vissza kellett utaznia a nagyijához.
Hanem a bulizásra való invitálást annál szívesebben vette.
A társasághoz csatlakozott Elemér is, egy másik testvér. A társaság igen jól érezte magát, egyik presszóból a másikba mentek, míg végül abban az éjjeliőr-bódéban kötöttek ki, amely nem csak Elemér munkahelyéül szolgált, hanem lakásául is.
Itt talált a holttestére a telep tulajdonosa.
A nyomozók azonban hamarosan egy másik, lemeztelenített hullára is ráakadtak a ruhanemű alatt. Ő volt János. A szőke fiatalembernek viszont nyoma veszett. Helyette, a két holttest között a helyszínelők Elemér vérével szennyezett kulcscsomójára leltek.
A nyomozás részleteiről, benne Csaba és felesége, Edina ellentmondásos vallomásairól a Szabad Föld 2009/7. számában olvashatnak bővebben, s találhatnak információkat a meleggyilkosságok felderítésének nehézségeiről.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu