
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

K. Edina 25 éves, M. Csaba 26 éves és K. Éva 33 éves budapesti lakosok sajátos módon próbálták behajtani adósuktól az elmaradt pénzt. Miután szóban is megfenyegették a sértettet, önbíráskodó módon Molotov-koktélt dobtak a sértett családi házára.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya önbíráskodás és közveszélyokozás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a három megnevezett személy ellen. – tudtuk meg a BRFK szóvivőjétől.
Tavaly decembertől kezdődően M. Csaba több esetben megfenyegette a sértettet, hogy amennyiben a korábbi tartozását nem törleszti „levágja a fejét, nagy tüzet csinál, illetve a családját is bántalmazni fogja”. Ezt követően tegnap K. Edina az élettársával, M. Csabával és barátnőjével, K. Évával a sértettnek a főváros XXII. kerületében található családi házára Molotov-koktélos palackokat dobott. Az egyik palack a ház udvarán lévő gépkocsi-beálló faszerkezetét meggyújtotta, a sértettnek azonban sikerült a tüzet eloltania, így szerencsére jelentős kár, illetve személyi sérülés nem történt.
A 25 éves nőt és élettársát a nyomozók még a gyújtogatás napján, míg 33 éves társukat a bűncselekmény ma délután fogták el.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu