Szárnyaszegett bolti szarkák

Évente tízmilliárdos károkat okoznak a bolti szarkák. A tervek szerint a jövőben a rendőrök göngyölítenék fel a húszezer forintnál kisebb kárral járó lopásokat is, 2010-től pedig országos nyilvántartás mutatná a szabálysértők előéletét. A kereskedők közben „fegyverkeznek”: a sarki kisboltban is kamera pásztázza a vevőket.

KriminálisPalágyi Edit2009. 07. 10. péntek2009. 07. 10.
Szárnyaszegett bolti szarkák

Az enyveskezűek igen gyakran játsszák a „bevásárlóturistát”, ráadásul nem véletlenül ruccannak át egy másik városba, megyébe. Egy kaposvári lakos például, akit néhány hete csíptek fülön a rend őrei, három nap alatt három szegedi boltot látogatott meg, hogy fizetés nélkül szerezzen be kávét, sampont és egyéb tisztálkodási szereket. A férfi bevallotta, hogy már 28 alkalommal volt büntetve lopás miatt, és gyakorlatilag ebből tartja fenn magát.

A szabálysértések jelenlegi nyilvántartási rendszere nem átlátható. Megeshet, hogy valaki ellen tíz helyen is folyik szabálysértési eljárás, ám a szálak nem érnek össze. Ha egy dunántúli személy, mondjuk, a Dél-Alföldön cseni el a húszezer forintnál kisebb, tehát szabálysértési értékű holmikat, nem biztos, hogy annak nyoma lesz a lakóhelye jegyzőjénél, rendőrségénél.

A jövőben azonban nem lesz érdemes a tolvajoknak csak ezért utazgatni. Az ORFK-tól kapott információk szerint ugyanis 2010-től létrehozzák azt a központi nyilvántartási rendszert, melyből lekérdezhető a szabálysértők előélete, az országban bárhol is követték el a szabálysértést. Ebből az is következik, hogy egy aprónak tűnő stikliből büntető törvénykönyvbe ütköző bűncselekmény lehet: akkor például, ha a húszezer forint alatti értékeket üzletszerűen, életvitelszerűen emeli el az elkövető.

A kisebb értékű áruházi lopások, a letámasztott biciklit elemelő tolvajok ügye ma még a települések jegyzői elé kerül. Egerszalók körjegyzője, Sütőné Ferencz Teréz például évente tucatnyi szabálysértési üggyel foglalkozik. Ha megkerül a tettes, maximum százezer forintos bírságot szabhat ki. Megesik, hogy végül közmunkára kötelezi a fizetésképtelen illetőt, aki napjában ötezer forintért vághatja a füvet, szedheti a szemetet. A hőforrásáról híres községben gyakran a fürdőzőket zsebelik ki a helybeli ifjak: az őrizetlenül hagyott ruhákból, táskákból emelik el az értékeket. Ilyenkor az óvatlan fürdőző ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, ám többnyire sosem derül ki, hogy ki lovasította meg a pénztárcáját, mobiltelefonját.

A tervek szerint a jövőben a húszezer forintnál kisebb értékek után is a rend őrei nyomoznának majd. A szakértők szerint különösen veszélyes, hogy egyre több üzemanyagot lopnak a benzinkutakról, és bizonyos megyékben aggasztóan megszaporodtak a kertek, baromfiudvarok hívatlan látogatói is. Néhol egész gyümölcsösöket, zöldségtáblákat tarolnak le a tolvajok. Óvatosságra intheti az elkövetőket, ha ezekben az ügyekben is a rendőrök intézkednek.

Az ORFK becslése szerint e változás akár 60-80 ezerrel is emelheti országosan a nyomozások számát. Kérdés, mit kezdenek ezzel a túlterhelt egyenruhások. Egy neve elhallgatását kérő kisvárosi rendőrkapitány megsúgta: ha ugyanannyi beosztottal új feladatokat kap, akkor értelemszerűen majd más teendőkre nem lesz embere...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek