Kik az igazi kommandósok?

„Olyan érzés, mint amikor valaki vadászni megy” – jellemzi a bevetés előtti lelkiállapotát a Terrorelhárító Szolgálat egyik tagja, aki társaihoz hasonlóan nem szereti, ha „kommandósnak” hívják – a megszokott elnevezésüket kissé elkomolytalanító zöldkommandó, dohánykommandó és a többi ilyesféle név miatt. Ők terrorelhárítók, felszámolók, vagy ha úgy tetszik, harcosok.

Az országos hatáskörrel rendelkező rendőrségi elit egységet – amit a rendőrség ékszerdobozaként is emlegetnek – túszhelyzethez, emberrabláshoz, légijármű hatalomba kerítésekor, közveszélyt okozó, kóros elmeállapotú személy megfékezéséhez hívják, de tagjaik hoznak haza külföldről Interpol-körözés alapján elfogottakat, ők biztosítják a kitoloncoltak légi kísérését is. Cseppet sem mellesleg éveken keresztül ők védték a budapesti amerikai és izraeli nagykövetet, s máig részt vesznek kábítószer-szállítmányok kísérésében, a drog megsemmisítések biztosításában.

Féltve őrzött erényük a titkosság
A terrorelhárítók valódi világát eleddig teljes homály fedte, jóformán csak a híradókban látjuk őket, amint tetőtől-talpig beöltözve, felfegyverezve veszélyesnek ítélt bűnözőket tepernek a földre, vagy kísérik a bírósági tárgyalásokra a nem akármilyen bűncselekményekkel vádolt gyanúsítottakat.

Dr. Ambrus Péter „Az igazi kommandósok” című kötetéből sokat megtudhatunk a terrorelhárítókról, de érthető okok miatt mindent azért mégsem. A szervezetnek változatlanul egyik féltve őrzött erénye a titkosság. Nem véletlen, hogy – amint az a könyvben is olvasható – a bűnözők tudatosan rögzítik videóra a Szolgálat akcióiról készült felvételeket, hogy tanuljanak valamit belőlük.

Erre a titkosságra ügyelnek akkor is, amikor, mondjuk, a kommandósok által körülvett házból, biztosított lakásból nem csupán feltartott kézzel, hanem háttal kell kijönniük a nehézfiúknak. Éppen azért, hogy ne tudják felmérni a harcosok elhelyezkedését, s még csak esélyt se lássanak a menekülésre. Igaz, egy ilyen terrorelhárítós harapófogóból legfeljebb a levegőbe emelkedve szabadulhatnának. Elfogásuk után nem egyszer csuklyát húznak az elkövetők fejére, hogy ne lássák a kommandósok arcait, felszerelését, autóit, azok rendszámait. Még arra is ügyelnek, hogy az autókban, melyekben az elfogottakat szállítják, ne szóljon az URH-rádió, s olyankor a terrorelhárítók sem beszélgetnek egymással, hogy a bűnözők ne jegyezhessenek meg neveket, helyszíneket. Semmit nem kell tudniuk, s ha esetleg panaszt tennének elfogásuk körülményei miatt, előkerül az akcióról készült videofelvétel. A terrorelhárítók ugyanis valamennyi bevetésüket rögzítik, hogy jogszerű és szabályszerű volt-e az intézkedéssorozat.

Börtönlázadás helikopteres kísérettel
Még arra is ügyelnek, hogy ne legyenek kiszámíthatóak. A balassagyarmati börtönben egyszer a fogvatartottak börtönőrt ejtettek túszul, s terveiket ahhoz igazították, hogy mikor érnek oda autóikkal Budapestről a kommandósok, mert tudták, hogy velük szemben semmi esélyük. Alaposan elszámolták magukat, mert a terrorelhárítók helikopterrel érkeztek. Adódtak persze kudarcok is. Egy vidéki város kapitányságán rendőr géppisztollyal kezdett lövöldözni a társaira, majd bemenekült a közeli erdőbe. Rávették, menjen vissza a kapitányságra. Meg is tette, de a bejáratnál fejbe lőtte magát. Az esetet követően arra jutottak: várható volt: hogy a rendőr a történteket követően öngyilkos lesz vagy lelöveti magát.

A könyvből az is kiderül, hogy a bűnözők között nem kis presztízse van annak, akit a kommandósok csípnek el, de azt nyilván nem meséli tovább cellatársaiknak, amit az egyik terrorelhárító mondott a szerzőnek. Az egyik bevetéskor olyanokon kellett rajtaütniük, akik áldozataikat hajsütővassal égették, még a végbelükbe is feldugták az eszközt, szóval, kemény fiúkról szóltak az előzetes információk. Miután azonban szembe kerültek a kommandósok kis csapatával, meglátták felszerelésüket, fegyvereiket, a „bűnözők arcán lehetett látni, hogy lélekben meghaltak”. Az is kiderül, hogy sokszor éppen ezek a „nagyon erős” és kigyűrt fickók adják meg magukat a leghamarabb.

A drogkereskedőkre szótlanul csapnak le
Két esetben nem szólítanak fel előzetesen megadásra. Ha kábítószerügyben csapnak le, vagy olyan típusú bűncselekmény elkövetőire fenik a fogukat, akik akár az utolsó pillanatban is bizonyítékokat semmisíthetnek meg. Ha fegyveres elkövetővel állnak szemben, mindig elhangzik a megadásra felszólítás, hogy elkerüljék a fegyverhasználatot. Ez történt az emlékezetes Széna téri OTP-fiók túszokat is ejtő rablója esetében, akinek magatartása végül is fegyverhasználatra kényszerítette a behatoló kommandósokat.

A kommandósok teljes felszerelése harminc kiló, melyben egy-egy bevetés előtt olykor tíz-tizenkét órát kell eltölteniük. A kiszemelt épületbe való bejutásukat műszaki egység segíti, amely előtt nincs betörhetetlen ajtó, ablak, néhány másodperc alatt valamennyit áthatolhatóvá teszik. Pontosan ismerik a Magyarországon forgalmazott összes nyílászáró típusát, felépítését – a bonyolultabbakat egy volt szovjet laktanyába építették be, hogy így gyakorolják a rajtuk való behatolást., de ugyanígy tanulmányozták a különböző épülettípusokat is.

Ambrus Péter beszélgetőpartnerei egyetértenek abban: aki képtelen csapatban dolgozni, az nem lehet terrorelhárító. Sok közöttük a nyelveket beszélő diplomás, de közös vonásuk az is, hogy a legkülönbözőbb élethelyzetekből indulnak beöltözni, ha jön a riasztás. Közösek abban is, hogy nem szívesen vesznek étkezési jegyet – nem tudhatják, lesz-e alkalmuk az adott napon beváltani...