Kik zabálják a szívverésem?

Fanyar humoráért sokan lelkesednek, gondolatébresztő bemondásaira azok is felkapják a fejüket, akik egyébként nem csípik a szómágiára épített magasröptű poénokat. Jobboldali szimpatizánsként könyvelték el, pedig szerinte nincs sem jobboldal, sem baloldal. Nemrég ünnepelte hetvenedik születésnapját.

– Mi keserít el és minek tudsz örülni?
– Ezt egyszerre kérdezed?... Meg fogsz lepődni, az életemben ezek nemrég tényleg egyszerre voltak jelen. Gyász és szerelem. Feleségemmel, Ilikével negyvenegy évet töltöttünk együtt, tavaly augusztusban hagyott itt. Pályám indulásától fogva ismertük egymást, tizenkét esztendővel volt idősebb nálam, de ez soha nem zavart bennünket. Közönségszervezőként dolgozott, sokat köszönhetek neki. Amikor összeházasodtunk, az anyát láttam benne, ha úgy tetszik, anyaként vettem el, és a gyerekemként temettem el. Talán nem véletlen az, hogy urnáját az édesanyámé mellé helyeztem. Már nagybeteg volt a feleségem, amikor a Jóisten összehozott egy csupaszív lénnyel, Judittal, aki húsz évvel fiatalabb nálam. Szerelem szövődött köztünk, felhőtlen boldogság a miénk, összetett és mély kapcsolat. Nem terhelem meg a gyászommal, miközben mélyen együtt érez velem. Csodálatosan viselkedett a feleségem betegsége alatt. Nagyszerű társ, sokat farag rajtam.

– Mit kell rajtad faragni?
– Faragatlan vagyok. Önző és hiú. Túlságosan előtérbe helyezem az egóm, nem figyelek oda a másikra, és jellemző rám a mértéktelenség. Ne akard, hogy tovább soroljam! Különben nem zavar, ha formálnak, jó tanítvány vagyok.

– Hajdanán a csilláron is lógtak az estjeiden. Mi a helyzet ma?
– Dicsekvésnek hangzik, de te tudod, hogy nem az. Most is telt házas előadásaim vannak, például havonta a pécsi Harmadik Színházban, vagy a Budapesti Kamaraszínházban, ahol több önálló estem volt már. Nagykanizsától Debrecenig sokfelé hívnak vidékre, szívesen megyek is.

– A legendás Sándor Gyurira kíváncsiak?
– Dehogy! Saját jogon, mai állapotomban vagyok érdekes. Az idősebbek elhozzák a gyerekeiket és az unokáikat. Úgy is mondhatnám: generációról generációra hagyományoznak. A kérdés csak az, mi lesz akkor, ha majd elköltözöm erről a világról.