Kalandra föl!

K. Kálmán kihívást keresett – és talált. A legkézenfekvőbbet, ami a kocsmából kilépve mutatkozott. De mielőtt lelépett volna az úttestről, meggondolta magát: vett egy műanyag pohár kávét a szomszédos bolt automatájából. Kortyolt egyet a barna löttyből, s miután így teljessé vált a komfortérzete, nekivágott. Kezdetben minden simán ment, mert állt a sor. De mire, némi egyensúlyzavarral küzdve, a második sávig jutott, elindult a menet. Magasra emelte kezében a kávéspoharat, ám az autósokat ez sem hatotta meg: dudáltak, kiabáltak. De az igazi kihívás csak ezután következett: megindult az ellenkező irányból is a forgalom. K. Kálmán, mint valami túlkoros balett-táncos, különös sasszézásba kezdett: hol előre, hol hátra. S jött a csúcspont: tülkölés, fékcsikorgás, ökölrázás – maga az apokalipszis. És végül a hihetetlen diadal: megérkezés a túloldalra.

Sajnos, közben a kávé kilöttyent, de ami a pohár alján maradt, azt K. Kálmán jóízűen fölhörpintette. És elégedetten rágyújtott egy cigarettára…