Koncz Gábor égre néző háza

Egy biztos: Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész magasra tette a mércét. Ha ő megjelenik valahol, ott forrni kell a levegőnek, környezetében termikek, apró forgószelek keletkeznek. Ő nem osonhat be észrevétlenül valahová, továbbá nem csoszoghat be bottal, járókerettel, nem öregedhet meg, és egy egészséges női szívnek illik legalább percenként eggyel többet dobbannia, amikor színre lép.

KultúraPalágyi Béla2004. 03. 19. péntek2004. 03. 19.
Koncz Gábor égre néző háza

Gödön, a Zöldfában beszéltünk meg találkozót, és onnan tudtam, hogy megérkezett, hogy az ajtó irányába startolt a tulaj, felragyogott a kiszolgáló hölgy, mint egy csillár, de még a pult mögött a csapos is "lereagálta", hogy Valaki érkezett. Puszi jobbra, puszi balra, s míg lekerült a művészről a kalap, kabát, megszületett a legutóbbi ebéd műbírálata és a legújabb rendelés.

{p} Miközben kanalazta a májgombóclevest, majd saját penicilusával vágta a rántott velőt, biztatott: "Kérdezz csak, kérdezz..." Jelezvén, a beszélgetésre éppen egy ebédnyi ideje van. Szerencsére naprakész vagyok belőle, ugyanis van az életnek egy szegmense, ahol egymást váltjuk: a nagyoroszi erdő egyik magaslesén engem is az a Papp Feri kísér, aki Gábort, s így az elsuttogott mobilüzenetekből, Ferike unaloműző elbeszéléseiből eljutott hozzám is a hír, hogy építkezik a művész úr, továbbá, hogy absztinens, játszik legalább öt darabban és könyvet ír Kaszkadőr nélkül címmel.
- Kezdjük egy szilveszter előtti nyilatkozatoddal: amikor azt kérdezték, hol köszöntöd az újévet, elég szokatlan módon azt válaszoltad: a Mátrában, egy magaslesen, egyedül, táskádban egy flaska borral.
- Így van! Nagyon sok helyre hívtak, de akkor éppen úgy éreztem magam, mint egy hajléktalan. Életemben először történt meg velem, hogy nem volt otthonom. Válásom után elkezdtem építkezni itt, Gödön, ahol a fél életemet töltöttem, ahol a lovaim vannak, így történt, hogy az év első napja egy magaslesen ért. Amikor megvettem a telket, elmentem egy alapos kivizsgálásra, nézzenek meg, bírom-e még ezt a vállalást. Ezúton üzenem minden ellenségemnek: ne reménykedjenek, minden leletem jó volt!

{p} - Már elnézést, de neked hivatali kötelességed makkegészségesnek lenni. Alighanem a szerepeid is ezt kívánják.
- És így is van. Felépült a házam, ezt soha többet nem tudnám már felépíteni. Olyan, amilyennek megálmodtam. Most éppen számolgatok: az egész életem, díjaim itthon, külföldön, az eladott házam, az épülő új, úgy meg van adóztatva, hogy az állam egy szót sem szólhat. Valami tizenhatmillió forintot keresett rajtam, és azt sem mondta, hogy köszönöm. Mert rákényszerít az építkezés, néha ülök, számolgatok, és elképzelni sem tudom, honnan vannak milliárdjaik egyeseknek... 
- Ezt nevezik kapitalista piacgazdaságnak. Nem kellett volna esetleg más korban élned?
- De, de, de! Megfordult a világ, az értékrendek megváltoztak, és én ezt nehezen tudom elfogadni. Nekem nem most kellene élnem, hanem egy becsületesebb korban, akkor, amikor egész Európa ide akart jönni hozzánk, és nem nekünk kellett ácsingóznunk a bebocsáttatásért.

{p} Mondjuk Mátyás király idejében, amikor hasznát lehetett venni az okosságnak, a lovagló-, a vívótudásnak. Akkor ezek a képességek megmenthették volna az életed, most meg egy tornából felmentett gyerek megnyom egy gombot, és lepottyan egy atombomba. Én négy hónap alatt most is felépítettem egy házat, a kislányom szobája és a sajátom közé magam tettem be egy üvegablakot, hogy ott legyen a kezem nyoma. Hogy milyen a házam? Szívesen megmutatnám, de az út még nincs kiépítve, sártengeren kellene átkelni. Elmondom hát: nem megyek föld alá, akár a patkány, nem megyek emeletre, nehogy ott maradjak két emelet között a lépcsőn valamikor, én a házon keresztül megyek!

{p} A hatalmas nappali fölött egy üvegkupola van, látom a csillagokat, a holdat, reggel besüt a nap, úszom egyet ilyenkor a medencében, aztán a konditerem következik, a teraszról egy kis tóra látok, amelyben halak lesznek. A ház mellett van egy beálló, ahol a motorcsónakom van, bármikor lemehetek a Dunára, a lovaim háromszáz méterre vannak; hát ott élünk mi ketten a kislányommal, aki érettségi előtt áll.
- Azért ez a környezet irigylésre méltó...

- Bessenyei Feri mondta egyszer nekem nagyon okosan: "Soha ne add meg magad!" Én megfogadtam. Addig vagyunk, amíg végre tudjuk hajtani azt, amit elgondoltunk. Naponta négy órát alszom, épp ennyivel többet éltem eddig, mint a nyolc órát alvó korombeliek. Négy színházban játszom, rendezek O'Neillt, a Vágy a szilfák alatt-ot, aztán két Steinbeckben szerepelek, Az édentől keletre-ben és az Egerek és emberek-ben.

{p} A Nagyvizit-ben is érdekelt vagyok, könyvem készül, rólam szól. A vadászat ahhoz kell, hogy összeszedjem magam. Ülök a lesen, aztán gondolkodom. Amikor reccsen a gally, a gondolataimat felteszem a polcra. Jön a vad, és vagy meglövöm, vagy nem; aztán folytatom tovább a tűnődést.
- Kaszkadőrt nem használtál, ennek volt azért hátránya is...
- Mindenem volt már eltörve. Semmi baj, amibe nem halunk bele, attól erősebbek leszünk. A mai világ pedig megköveteli, hogy legyen a hétköznapokhoz is erőnk. Pesten keresztülautózni, gondold csak el! Korábban volt olyan nőnap, hogy huszonhét helyen léptem fel. Mindenüvé odaértem időben. Próbálnád most megtenni.
- Ilyen hajszoltság mellett nem csoda, hogy levágtad a lábujjad a fűnyíróval...
- De öt nap múlva már premieren léptem fel! A lábamat begipszeltettem, a hiányzó lábujjam helye kimaradt. Látom, nézed a bicskámat. Bejárta velem a világot, amikor kiteszem az asztalra, azt mondják, "Nézd a falusi bunkót!", de ez engem nem zavar. Mosolygok rajtuk, amikor az életlen éttermi késekkel reszelik a húst. A lányaim remekül lovagolnak, síelnek, vízisíznek, ezt tőlem kapták. Én meg sok mindent a szüleimtől, akik ott nyugszanak a mezőkeresztesi temetőben. Először szegény édesapám halt meg.

{p} Őróla másoltam a Fábián Bálint találkozása Istennel figuráját. Fábry hazaküldött: "Hozd el apád ruháit!" Anyám erre azt mondta: "Ha nincs pénze a filmgyárnak, veszek én neked szép ruhát, fiam!" Végül abban a ruhában játszottam, amit anyám ezerszer kimosott, megfoltozott. Apám kalapja gurul le a lépcsőn az utolsó jelentben, amikor felakasztom magam...
Koncz Gábort sok-sok rajongója várja szerte az országban, és ő elmegy élménybeszámolókra, találkozókra, művészi estekre, amikor csak ideje engedi. Egy darab élet érkezik vele a falusi művelődési házakba. És persze a művészet, de abból a fajtából való, amely oly közel áll azokhoz, akik a nézőtéren ülnek. Talán üzenet is a múltból, melyet ma még jelenként élünk meg.



 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek