Anyanyelvi őrjárat

Bácsalmásról, Neumann Lajos olvasónktól érkezett az a levél, amelyből idézek:
"A január 2-i Szabad Földben az Ön rovata mellett olvastam, hogy "A közismert bibliai történetet ábrázoló jelenet egy-egy változatát nemcsak odahaza és a templomban állították fel, hanem a bánya közösségi helyiségében is." Ez az odahaza forma, továbbá az odafenn, odabenn stb. sokszor előfordul máshol is. Arra kérem, válaszoljon vagy a rovatban, vagy levélben, hogy helyes-e ez a használat.
Köszönöm a remek kérdést! Levélben már válaszoltam, de a téma érdekessége miatt cikké kerekítve itt is kifejtem véleményemet.
{p}Az ide és az oda határozószó egyaránt megszilárdult ragos alakulat. Az ez, az névmás rejtőzik bennük meg egy hová? kérdésre felelő ősi rag. Hasonlóképpen jött létre itt és ott határozószavunk is, csak azokban az ez, az névmáshoz egy hol? kérdésre felelő t rag társult; ugyanaz, amely ott van alatt vagy oldalt szavunk végén is. A 16. század táján azonban megindult egy olyanfajta jelentésváltozás, amelynek nyomán, nemegyszer bizonyos igékkel vagy bizonyos más határozószókkal együtt használva, az ide és az oda is kezdett terjedni, további alapjelentését megtartva, hol? kérdésre felelő értelemben is. E jelenség régi voltának szemléltetésére idézek egy mondatot egy 16. századi, mindenképpen 1560 előtt keletkezett levélből a Nyelvtörténeti Szótár alapján, még a levél helyesírásán sem változtatva: "Kwltem egy leueleth az ide haza valo dolog felől". (= Küldtem egy levelet az idehaza való dolog felől.)
{p}Ha csak egyszer-egyszer fordult volna elő az eredetileg hová? kérdésre felelő ide és oda alaknak 'itt' és 'ott' értelemben való használata, aligha terjedt volna el országszerte, márpedig elterjedt. Leginkább a népnyelvben, de a szépirodalomban is. Petőfi a Távolból című versében például így írt: "Vágyaimnak sólyomszárnya támadt, / S odahagytam őslakom s anyámat." József Attila pedig A város peremén-ben így: "Fujjunk rá! Föl a szívvel, / füstöljön odafönt!" Ha ez az iránybővülés nem ment volna végbe, ez lett volna a természetes: otthagytam, illetőleg ott fönt.
{p}De e jelentésbővülés hatása, mint már utaltam rá, nemegyszer kiterjedt az ide és az oda mellett álló szóra is, főleg igére vagy határozószóra. Ezek egy fokkal kevésbé gyakoriak, s némelyikük egy kissé népies ízű, de létező, teljes jogú formák. Ilyen is volt már a 17. században is. Íme, egy példa Haller János Hármas históriájából, amely 1695-ben keletkezett: "Te lészesz reménységünk idebé a városban (idebé = itt bent). Ilyen a népköltészetből jól ismert gyermekmondóka ideki szava: "Csigabiga, gyere ki, / Ég a házad ideki." És több más példa mellett ilyen az idehaza és az odahaza is. Mindkettő fel-felbukkan legkiválóbb íróink és költőink, Csokonai, Kazinczy, Krúdy, Móricz és mások írásaiban. Szemléltetésül Mikszáth Kálmántól idézek egy olyan szövegrészletet, amely mondanivalója szempontjából is figyelemre méltó: "[A futóhomokon] nem lehet odahaza senki, ahol maga a föld sincs odahaza."
{p}Összegezve: bár pontosan nem tudjuk, hogy bizonyos határozószavakban miért lehet egyszerre jelen a két irány - magyarán: miért felelhet ugyanaz a szó hová? és hol? kérdésre egyaránt -, ezek a formák élnek, léteznek, nem csekély hagyományuk van, s bizonyos fokig rendhagyó voltuk ellenére is kiválóan szolgálnak bennünket. Mivel sajátos, egy kissé népies ízük még külön értéknek is számít, csak azt mondhatom idehaza, odahaza szavainkról és társaikról: örüljünk, hogy vannak!