Megrázó művészfilm vagy hollywoodi horror?

{p}

{p}A Passió, az utóbbi idők legnagyobb vihart kavaró filmje, Mel Gibson alkotása, A passió nézőszáma immár meghaladta az ötvenmilliót világszerte, Magyarországon több mint kétszázezren látták. Mint általában lenni szokott, a botrány, a támadás csak felcsigázza a kíváncsiságot. Az első tiltakozáshullám még jóval a bemutató előtt indult: antiszemitizmussal vádolták az alkotót, mondván, a zsidókat súlyosan bűnösnek ábrázolja Jézus Krisztus halálában, s ezáltal arra késztethet valakit, hogy a mai zsidóságot bélyegezze meg istengyilkossággal. Eltekintve attól, hogy a film diadalútja során egyetlen ilyen esetet sem jegyeztek fel, érthetetlen, hogy miért magyaráznak bele egyesek olyasmit, ami nincs benne... A film pontról pontra követi a Szentírást, elsősorban Máté evangéliumát. Jézust nem általánosságban a zsidók, hanem az írástudók, a papok vitték perre, a tömeg pedig sodródott a közhangulattal. A tanítványok, Veronika, Cirenei Simon, Jézus családja és természetesen ő maga is zsidó volt, amint ez a filmen is magától értetődő. A kínzók a római katonák, ők a film legnegatívabb szereplői.
{p}A másik - már megalapozottabb - kifogás az, hogy sokkoló a brutalitás ábrázolása. Való igaz, a vér, a kínzás látványát nem mindenki viseli könnyen. (Gyerekeknek nem is szabad megnézniük!) De a kegyetlenség bemutatása itt nem öncél, hanem szükséges eszköz. A rendező ugyanis a szenvedő Emberfiát akarja közel hozni. S mi, akik festmények, zeneművek éteri, elvont Krisztus-képeihez szoktunk, most arra kényszerülünk, hogy végignézzük gyötrelmeit. Rádöbbenünk, hogy a világ legismertebb történetét eddig csak a felszínen láttuk. Most nyer értelmet a mondat, amit vasárnap gépiesen mormolunk: "szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették, alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül". Most érezzük csak át, mit jelent az, hogy Jézus ember voltában élte át a legszörnyűbb testi szenvedést, értünk.
{p}Igen, hatni akar a film, és hat is. A fene se sír, amikor a horrorban letépik valakinek a fejét, de a mozi közönsége most bizony halálos csöndben, kivörösödött szemekkel mered a filmvászonra... Ijesztő a film naturalizmusa, de mégsem undorkeltő, hanem megrendítő és felzaklató. Az alkotók abban is mertek változtatni, hogy Jézust nem megtört, gyenge Báránynak ábrázolják, hanem erős férfinak, hősnek, aki, bár pontosan tudja, mi vár rá, alárendeli magát Atyja akaratának.
A film a Gecsemáné-kertben imádkozó, félelmében vért izzadó fiatal férfi rettegésével kezdődik. Közben a tanítványok ostobán alszanak szerteszéjjel, egyik sem érzi meg, hogy most bizony virrasztani kéne. A Sátán felkínálja neki a kígyóméreg adta könnyű halál lehetőségét, ám ő a kígyó fejére tapos. Innentől kezdve felemelt fejjel néz szembe a halállal, s végül legyőzi.
{p}A mű sodró hatásában elsőrendű szerepe van a tudatosan Caravaggio barokk festményeinek kompozícióit, sötét, barna-arany színvilágát felidéző látványnak. Nagy lelemény, hogy a szereplők a kor eredeti nyelvén, arámiul, illetve latinul szólalnak meg. (Már csak azért is, hogy megszabaduljunk a töméntelen amerikai Biblia-film nyomán kialakult kényszerképzetünktől, hogy a Szentföldön angolul beszéltek...) Rendkívül hitelesek a színészek, akik - egy kivétellel - nem szupersztárok, hanem a nemzetközi színművészet kiválóságai. James Cavaziel (Jézus), Rosalinda Celentano (Sátán), a bolgár Hristo Naumov Sopov (Pilátus), Monica Bellucci (Mária Magdolna) játéka magával ragadó. De mindenkinél lenyűgözőbb a román Maia Morgenstern szívbemarkoló Mária-alakítása: nem a kortalanul fiatal, szépséges szent szűz, hanem egy középkorú zsidó anya, aki fia minden csepp kihullott vérét maga is megszenvedi, és közben végig tudatában van az isteni tervnek. Alig van néhány mondata, de felejthetetlen arcának látványa még sokáig kísér bennünket.