Suszterlevél

Dohos, félhomályos helyiség volt, húszas évekbeli tálalóval. Sosem értettem, miért van az ott, de nagy néha, amikor valami neves, békebeli kuncsaft érkezett, nagyanyám kinyitotta az enyv gőzétől ragacsos üvegajtót, és picinyke poharakat vett elő. Rózsaszín tálcára tette őket, mindig hármat, teletöltötte saját készítésű snapsszal, amelyre felettébb büszke volt. Ünnepélyesen vitte nagyanyám, a vidéki kislányból terézvárosi úrilánnyá, majd cipészfeleséggé  avanzsált  apró, gömbölyű asszony, vitte hátra, ahová csak a kiváltságosok  léphettek be.
{p} A műhely kaptafákkal, faszegekkel, ragasztótól mocskos edényekkel volt tele, de hamar került a vendégnek forgós szék. A felsőrész-szabó asztal alól húzták elő - ott lakott az, mióta a cipészfeleség egyetlen lánya úgy döntött, mégsem lesz zongoraművész. Erre ült a neves vendég, félhomályban, a művészszékre, s hörpintgette, szájában  forgatva,  az aromát, míg cipőjére - békebeli bőrtalppal - új sarok került. A levelezőlap gazdájánál, Klein cipészmesteréknél sem lehetett másként; talán snapsz helyett ürmöst kínáltak. És keveset beszélgettek ott a műhelyben: mennie kellett a munkának, haladnia. Arra ott volt a kocsma, ahová munka után az iparosemberek beestek, semmi komenistapárt, de kőkemény szocdemezés, éjfélig.

{p} Aztán kapupénz és harisnyában osonás a csúszósra kopott bérházlépcsőn.Klein úr persze nem mindenkit vezetett be a műhely mélyére. Volt, akinek odakint kellett megvárnia  a cipőt, féllábon, az  ajtófélfának  támaszkodva. És volt, akit Klein úr kiértesített. A kuncsaftok reggel belenéztek a postaládájukba, nicsak, megjött a suszter levele, ugorjál már be, te asszony, délután.És az asszony ment, villamosra nem szállt, kevés a pénz. Ment végig a körúton meg a Király utcán, és látta, égnek már a lámpák, s a fiúk a téren rúgják a focit - nem igazi bőrt, de jó az -, hátracsapva a sildes sapkát, míg anya haza nem jön a moziból, ahová  takarítani jár. És az utcán itt-ott már látni plakátokat horogkereszttel, a sarkon a rikkancs valamit ordít, de rettenetesen,  Lengyelországról és a Harmadik Birodalomról, meg a tőzsdéről.

{p} De az asszony nem ér rá a politikára, megy a cipőért Klein úrhoz. Mert ha Klein úr kiértesít, akkor a cipő készen van, és éppen a kialkudott összegbe kerül, egyetlen fillérrel se többe.Aztán az történt, hogy Klein úr lapja visszajött egy napon. Címzett ismeretlen. Először csak egy jött így, aztán egyre több, majd a kuncsaftok is elmaradoztak. A focizó fiúkat behívták katonának, a kapust munkaszolgálatra, akárcsak apját, a handlét. A szomszédok estelente sugdostak a gangon, hogy el kéne innen menni, de hát hová. És eljött az a nap is, amikor Klein úr nem küldött többé értesítést. A bolt bezárt, nem javítottak több cipőt, később bomba is érte tán a házat. De a tulajdonosokat akkor már szétfújta a sors. Lehet, elérték az Amerikába tartó hajót, összerakott pengőikből telhetett rá, kettejüknek nem sok az. De lehet, hogy nem. Klein úr és a többiek nem küldtek többé sem ünnepi lapot, sem egyéb üdvözletet. Talán csak ez maradt utánuk: pár kitöltetlen levelezőlap 1939-ből - és néhány sarkalásra váró cipő.