
Csak ki akarta üríteni a kukásautót a sofőr, ennél drámaibb vége nem is lehetett volna - videó
origo.hu

Mézes bor és behálózott baktériumok.
VÖRÖSBOR VOLT AZ AMFORÁKBAN. Az már köztudott, hogy a több ezer éves bortároló edények, az amforák alján fölfedezhetők a bennük szállított bor maradványai. Ezek elemzésével derült fény például arra is, hogy az ókorban mézzel ízesítették és tartósították a borokat. Arra azonban még nem kapott választ a kutatás, hogy vörös- vagy fehérbort tartalmaztak-e azok az edények.
{p} Spanyol tudósok most olyan kémiai módszert fejlesztettek ki, amellyel az évezredekkel ezelőtti üledékekből is meghatározható az egykori bor színe. Abból indultak ki, hogy a vörösbor vörös színanyagának legfontosabb összetevője az úgynevezett malvidin glükozid. Ennek jelenléte azonban semmilyen más olyan gyümölcsben nem mutatható ki, amelyet annak idején a Közel-Keleten, illetve a Földközi-tenger medencéjében élő népek fogyasztottak. Kromatográfiával, tömegspektrométerrel elemezték a bormaradványokat, így sikerült azonosítaniuk a vörösborok színagyagáért felelős komponenst. ( Egyébként a borkészítés módjáról szóló, ez idő szerint legkorábbi emlékeink Egyiptomból származnak: egy időszámításunk előtt 2600 körül épült sír falán jelent meg először a borkészítés műveletének ábrája.)
{p} BEHÁLÓZOTT KÓROKOZÓK. Immunrendszerünk számos eszközt és módszert ismer a szervezetbe került kórokozók leküzdésére. Legújabban német és amerikai kutatók a védelem egy sajátos trükkjét figyelték meg, nevezetesen, hogy az immunsejtek hálót feszítenek ki, amelybe aztán szabályosan befogják az ellenséges baktériumokat. Ezt a hálót a neutrofileknek nevezett immunsejtek készítik, amelyek a bennük lévő granulumok segítségével rövid úton meg is emésztik a behálózott kórokozókat. A kutatók ezt a hálót sejttenyészetekben és szövetekben egyaránt kimutatták, s azt gyanítják, hogy ezzel az immunvédelem egy új eszközét fedezték föl.
Munkatársunktól
origo.hu
metropol.hu
origo.hu
vg.hu
boon.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
origo.hu
automotor.hu
origo.hu
origo.hu