A vállalkozó Rómeó és Júlia

Persze jelenleg még igencsak védtelenek, mivel a színházi törvény várat magára.- Tegyük fel, hogy van egy Rómeó és Júlia-előadás a színházban, ahol a Rómeót játszó színész közalkalmazott, Júlia vállalkozó, aki egész évre a színházhoz szerződött, Mercutio pedig szintén vállalkozó, aki csak ezen az előadáson erősíti a társulatot. Mindebből a közönség semmit sem észlel, de a művészek számára a státusuknak nagy jelentősége van - hozza fel a példát Ráksi Katalin, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének ügyvezető titkára.

{p} A színházi dolgozók státusa körül két téma hergeli rendszeresen a nagyközönséget: az egyik a sikeres, a közízlés számára olykor túlzottan is sikeres művészek által vállalkozóként felvett jelentős összegek ténye. A másik a máskülönben is alacsony jövedelemmel rendelkező művészek és kiszolgáló személyzet vállalkozása, amibe sokak szerint nem a saját akaratukból vágnak bele. A téma felvetése nagy kelletlenséggel találkozik a szakma részéről: a munkavállalói oldalon - okkal vagy ok nélkül - tartanak attól, hogy amúgy sem rózsás helyzetükön tovább ronthat, ha panaszkodnak, az igazgatók pedig, bár maguk sem tűnnek teljesen elégedettnek a fennálló helyzettel, úgy vélik, hogy egyrészt a művészek vállalkozása lerágott csont a sajtóban, másrészt a szerződés mindkét fél számára kölcsönös előnyöket tartalmaz.

{p} Lassan megszokottá válik tehát, hogy a színész, az operaénekes mint vállalkozó számlát állít ki arról, hogy eljátszotta a Hamletet vagy elénekelte a Don Carlost. Mivel a színházak jelentős részét az önkormányzatok tartják fenn, ezért azok, akik a színházban dolgoznak és nem vállalkozók, közalkalmazotti státusban vannak. Ennek az állapotnak az előnye egyértelműen a stabilitás: a művészeket vagy a kiszolgáló személyzetet megilleti a fizetett szabadság, a betegszabadság és a további juttatások. A vállalkozó ellenben, ha nem dolgozik, nem is eszik. Őt viszont - elvileg - nem utasítja senki. Csak egy adott feladatra szerződik, tehát nem függ sem színháztól, sem igazgatótól - senkitől. Minden értelemben szabad, oda megy dolgozni, ahová neki tetszik, olyan darabot vállal el, amelyben nem szégyell játszani. Megbízik a saját művészi képességeiben, e képességek piaci értékében, és azokkal jól sáfárkodik.

{p} Itt jön be a képbe a kényszervállalkozás kifejezés, amely sok félreértésre ad okot. A munkavállalói jogviszony és rokonai, a köztisztviselői és a közalkalmazotti jogviszony rendszeres jellegű munkavégzést feltételeznek. Munkaszerződés esetén nem a feladatot tekintik elsődlegesnek, hanem a folyamatosságot: az alkalmazott mindennap bemegy dolgozni, és megteszi, amit aznap a munkaköri leírásnak megfelelően a főnöke kiró rá. A vállalkozói jogviszony pedig rendszerint valamilyen eredmény elérésére irányul. Ekkor az, aki a vállalkozót igénybe veszi, azt mondja: nem érdekel, hogy mikor dolgozol, hogyan teszed, de nekem a megadott időpontra ezt és ezt az eredményt állítsd elő - például május 30-ra úgy álljon a házam, hogy rögvest beleköltözhessek minden pereputtyommal, és ne csorogjon a fejemre az eső. Kényszervállalkozásról pedig akkor van szó, amikor az ember folyamatosan azonos helyen dolgozik, főnöke van, utasítják, tehát ugyanazokat a kötöttségeket kell elszenvednie, mint egy munkavállalónak vagy közalkalmazottnak - nincs reális esélye annak, hogy a vállalkozói szabadságát élvezhesse -, ellenben nem részesül a munkaviszony biztonságából. Ilyen státusra természetesen senki nem vágyik.

{p} A Csongrád Megyei Munkaügyi Bíróság a napokban, nem jogerősen, elutasította két volt szegedi kórustag keresetét. A történet dióhéjban a következő: a fenntartó önkormányzat utasította a színházat, hogy hajtson végre létszám-előirányzat-leépítést, magyarul szabaduljon meg néhány közalkalmazottól. A két kóristalány felmentését azzal indokolta a kórusvezető, hogy ők elérték a szakmai nyugdíjkorhatárt, és azt igénybe tudják venni, mellette pedig - vállalkozóként - továbbra is számít a munkájukra, így a megélhetésük biztosított lesz. A történetnek sok mellékszála van, de, röviden összefoglalva, a bírónő azzal utasította el a keresetet, hogy ha leépítés van, ott egy gazdasági döntést kell hozni. A szakmai kritériumokba ő nem szólhat bele, de igazán szép a kórusvezetőtől, hogy ilyen szociális jellegű érvek alapján döntött, mivel az elbocsátását bárki sérelmezte volna.

{p} Ezzel az ítélettel valószínűleg elúszott a két volt kórustag elől az a lehetőség is, hogy vállalkozóként dolgozzanak a színházban, hiszen a csúnya pereskedőket, a főnököt bíróság elé citálókat sehol sem fogadják tárt karokkal. A fenti példát csak egy okból hoztam fel: ha semmi mást nem is, de azt bizonyítja, hogy nem mindenkinek tetszik a gondolat, hogy vállalkozóként álljon a színpadra. A szükség viszont nagy úr - aki egy ilyen jóindulatú javaslatnak ellenáll, az könnyedén az utcán találhatja magát, úgy, hogy már vállalkoznia sincs mire.Az alkalmazás jogi keretei gyakorlatilag színházanként változnak. Egyes helyeken például a műszaki részleg vállalkozói, a kórus közalkalmazotti, máshol épp fordítva. Van, ahol egységes egy adott munkakörben feladatokat ellátó személyek státusa, van, ahol nem.

{p} Ráksi Katalin szerint a fő probléma a pénztelenség: az önkormányzatoknak más, fontosabb feladataik is vannak a színházak fenntartásán kívül. Tehát minden erővel spórolnak rajtuk, de bezárni nem lehet őket. Ezért a menedzsment igyekszik olyan költségkímélő megoldásokat találni, hogy valamit juttathasson a művészeknek - munkát és pénzt -, de megadja a városnak is, ami a városé. - Én, hogyha nincs pénzem, olcsó ételt főzök otthon - mondja Ráksi Katalin. - Oda kellene figyelni arra, hogy például a vendégművészek magasabb gázsiján, útiköltségen, szálláson spóroljanak a direktorok. Az önkormányzatok annyi pénzt áldoznak a színházaikra, amennyi telik, de úgy gondolom, nem minden esetben ellenőrzik következetesen, mire is költik el.

{p} Ennek az áldatlan helyzetnek a megoldását a szakma egy esetleges színházi törvénytől várja. Van egy kész törvénytervezet a művész-státusról - a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Gyimesi László és jogász kollégái készítették -, ez csak a munkavégzés jogi formájának kérdéseit rendezné. De amíg nincs egyetértés, törvények nem lesznek, és amíg nincs pénz, addig nem lesz egyetértés. Jelenleg azt kell eldönteni, hogy azon a szűkös költségvetésen a nézőt garantáltan becsalogató - milyen fontos is ez egy vidéki színházban! - vendégművész, sztárrendező, drága díszlet, népszerű zenekar osztozik, vagy nyújtsanak belőle előrelátható és biztos megélhetést a folyamatosan ott dolgozó művészeknek, akik ezt talán megbízhatóbb szakmai színvonallal hálálnák meg.