Gálvölgyi szelidíthetetlen!

 - A legtöbben évtizedek óta nevettetőként, "bohócként" ismerik. Mennyire nő ez össze a művésszel, s mennyire szorítja határok közé?

- Ezt a maszkot valóban rátapasztják az emberre. Azt, hogy kedves, szimpatikus, antipatikus és a többit, anélkül, hogy ismernék, akiről beszélnek. Van például olyan kollégám, aki a magánéletben csodálatos ember, de folyton náci tiszteket játszott. Régen azokat mindig utálták; ma már nem. Igen, azt mondják: Gálvölgyi János, a humorista. S ezt, jó értelemben, ki is szoktam kérni magamnak. Én mindig színésznek készültem. S harminchat év után bevallhatom, hogy színész vagyok. A mai napig abból élek.

{p} - És egyben sztár is. Ez nem minden művésznek adatik meg!

- Sohasem voltam úgy sztár, mint például azok, akik a valóságshow-kból léptek elő. Ezeknek a műsoroknak az üzenete mindössze ennyi: ne tégy semmit, és kapsz egy lakást! Persze engem is sokan bírálnak. Van olyan kritikus, aki mindig a hibát keresi abban, amit csinálok. De ezzel már nem foglalkozom. A mai világban, mióta demokrácia van, rengeteg mindenért megsértődik az ember. S ma már én sem kalkulálom bele, hogy éppen mikor és miért jelenthet föl valaki. Körmendi János mondta: arra hallgass, aki kenyeret ad neked. S nekem bizony még egyetlen kritikus sem adott kenyeret.- Van benne valami.

- Nem figyelünk egymásra. S ebbe a politikusok is besegítettek! Kettészakadt a világ. Ma már nem szeretek az utcákon mászkálni. Elszabadultak az indulatok. S olyat még nem láttam, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusaink kézen fogva tüntettek volna a fasiszta megnyilvánulások ellen. Nemrég Dublinban jártam, amikor Le Pent megdobálták, alig tudták őt megvédeni. Van olyan hely tehát, ahol nincs akkora tábora, mint nálunk. Amíg Le Pen urat beengedik ide és ünneplik... Nem hallottam, hogy bárkik is fölléptek volna ellene.- Igaz. S ma már nehéz megúszni, hogy valaki pártatlan maradjon. - Én egyik pártnak sem vagyok tagja. Az én pártomat "Gálvölgyi-párt"-nak hívják. Semmilyen kongresszuson nem ültem senki mögött. Nem vagyok híve a könnyes szemű vezérimádásnak. Igaz a mondás: vannak olyan nyelvek, amelyek nem bírják ki, hogy ne legyenek benne egy seggben.

{p} - Ahogy beszélgetünk, egyre csak az motoszkál a fejemben, hogy megkérdezem: miért lett ilyen cinikus?

- Cinikus lennék?-

Lehet, hogy nem fogalmaztam egészen pontosan.

- Ez születési hiba. Amikor az ember meglátja mindennek a fonákját. Én akkor is észreveszem a sarokban a piszkot, ha süt a nap. S ez nem jó. Se nekem, se a családomnak. De ettől tudom, amit tudok, ettől lehetek parodista. Régen sokkal családibb volt a televíziózás. Amikor esténként beköszönt Takács Marika, az emberek a fotelból visszaköszöntek. Ma pedig hamburgervilágban élünk. Nem ülünk le, nem beszélgetünk ebéd közben. Bár igaz: magyar ember evés közben nem beszél... Amikor elkezdtem a pályát, még nem volt ennyi újság. Velem pedig nem történnek mindennap klassz dolgok. S az, hogy most éppen Arthur Miller Alkujában játszom, ma már nem tud érdekes lenni. Pláne nem egy olyan világban, ahol valaki kettőt böffent, és sztár lesz.

- A mai eszével is színész lenne?-

Igen. Nem értek máshoz. Ez egy hülye pálya, mindig csak a tegnapi este a biztos. Eleinte nagyon jó akartam lenni, de azt sem tudták még, ki vagyok. Ma viszont már a jegyek hetvenöt-nyolcvan százalékát miattam váltják meg. Tehát nem engedhetem meg magamnak, hogy ne legyek jó.  - Furcsák az emberek reakciói és érzései, amikor egy hírességgel találkoznak. Egyszerre bálványozzák és gyűlölik azért, amiért bálványozzák. Legszívesebben lerángatnák a sárba, és jól megköpdösnék. Ez talán így egy kicsit sarkítottan hangzik, de a két ellentétes érzés mégis egyszerre van jelen.

{p} - Földíszítenek, mint egy karácsonyfát. Ilyenkor aztán édes vagyok, meg kedves, meg humoros, s ha pedig nem vagyok az, akkor... Eldöntöttem: soha senkinek nem felelek meg. Viszont nem hordozok magamban sérelmeket. Régebben szerettem volna, ha mindenki szeret. Nagyon fájt, hogy nem így lett. De rájöttem: nem lehet mindenkinek megfelelni. Ha pedig az utcai emberek között mozgok, már a hentes is viccet mesél nekem.

- Azért, hogy....?

- Hogy bebizonyítsa: amit én tudok, azt ő is tudja.

- Nem túl pozitív élmények. Ezek szerint nem szívesen megy emberek közé.

- Nem járok társaságba, fogadásokra. Nem tudom jól érezni magam. Értelmetlen dolognak tartom. S már nem kell karriert csinálnom. - Súlyos, de igaz ítélet.- A feleségemen kívül nincs más barátom. Volt jó néhány csalódásom, s ma már nem engedem, hogy megszelídítsenek. Annyian utálnak a szakmámban, hogy már a csontvázam is el van tőlem irigyelve. De a munkát, amit elvégzek, persze senki sem irigyli.

{p} - A siker elmagányosítja az embert.

-Igen. Nem lehettem sokat a lányaimmal, amikor még kicsik voltak. Most az unokáimmal próbálok kompenzálni. De ha jó apa lettem volna, akkor nem lehettem volna az, aki vagyok: a Gálvölgyi.

- Ezek szerint megérte.

- Főiskolásként adtam magamnak öt évet, hogy én legyek a Gálvölgyi. Hogy engem igenis utáljanak, irigyeljenek, hiszen addig jó nekem.

- Gyerekként hogyan képzelte el azt, amikor majd nagy és híres felnőtt lesz?

- Hogy majd megismernek az utcán, autogramot osztogatok, és táncosnők vesznek körül. Igen, ez a táncosnő-dolog... Tudja, akkoriban még keveredtek bennem a műfajok. Szóval abszolút a külsőségek szintjén képzeltem el. Most viszont meg kell felelni. Hogy amikor megkapom a főszerepet, legyen bennem annyi önbizalom, hogy el is tudjam játszani. Minden reggel el kell hitetnem magammal, hogy én vagyok "a Gálvölgyi"! S egy bizonyos szintnél sosem adhatom alább. És ebben semmilyen magánéleti csapás nem akadályozhat meg! Akkor is a színpadon voltam, amikor apám-anyám meghalt. S a pályát mindennap elölről kell kezdeni.

{p} - S mindezt magányosan műveli.

- Magánzó vagyok. S a szakmán belül nem tartozom egyik klikkhez sem. Ettől persze még akár szomorúan is üldögélhetnék minden év március tizenötödikéjén, mert nem kapok kitüntetést. De ez nem érdekel! A pályám elején még hiányzott. De ahhoz képest, hogy magánzó vagyok, nagyon sokra vittem. S amikor hívnak, akkor az nem azért történik, mert előző éjjel együtt ittunk.- Igen, sokszor a sztárrá válás oka nem igazán költői.- Amikor valaki igazán sztár, az egy szakma. Magyarországon sztárnak lenni viszont egy röhej. S az ilyeneken akkorákat tudok röhögni, hogy el sem mondhatom...