Könyvek oltalmában

Régi-régi szokásom, hogy kora esti órán, midőn tyúkok szoktak helyet venni maguknak ülőjükön, szellemi élményre vágyó elmével, szép szóra éhes lélekkel veszem be magamat ágyamba. Rendre nem egy, de több könyvvel, néggyel-öttel is, ha lehet. Általuk azután megtörténik a menetrend szerinti rám köszöntő csoda: kitárja láthatatlan kapuját a tér, az idő, megmártózom letűnt korokban, másmilyen világokban, s leszek oly élethelyzetek, sorstörténések már-már jelen levő részese, amelyek számomra ismeretlenek, alkalmasint idegenek.

{p} Így esik meg azután, hogy - képletesen szólva - könyvekből építek magam köré védőfalakat, s igazra, értékesre, örökérvényűre hegyezett füllel lapítok mögöttük. Példának okáért Móricz, Hašek, Tolsztoj, Illyés, Merle, Németh László oltalmában. A nyomtatott, igaz szóhoz, a valódi irodalomhoz való hűségemben feleségem is kitartott mellettem hosszú időn át. Ámde néhány esztendeje megingott, s utóbb hátat fordított a nagybetűs Könyvnek. Megértem, s értékrendjének cserbenhagyásáért nem őt okolom. Ugyanis neki is - miként minálunk millióknak - már-már parancsba adták, hogy így cselekedjék, s varázslatos könyvek helyett inkább az ámító-kábító tévécsatornákat válassza. Felőlem is nyugodtan megtehette, hiszen amint senkire, úgy nejemre sem akartam ráerőszakolni értékrendemet. Így éltünk azután egyazon szeretetben. Néhány hete azonban valami történt Bernivel. Átváltozása látványos, egyenesen feltűnő. Újabban ugyanis tüntetőleg kerüli a televíziót, s elhatárolódik az általa favorizált, eleddig rabtartóinak számító ricsajos csatornáktól.

{p} Estére kelve jó könyvek társaságában csusszan paplana alá, s elmélyülten olvas. Persze hogy rá-rápillantok lopva, s meglesett arcán látom: igaz, hogy mellettem fekszik, de nyomtatott betűk hátán messzire száll. Mi történt a nejemmel? Okokat firtató kérdésemre készen állt a felelettel, s oly határozottan, mint aki nem most, de korábban fogalmazta meg válaszát. Közölte, hogy nála - gyanítom, sokaknál - betelt az a bizonyos pohár, sőt ki is csordult rendesen. Elege lett ugyanis a képernyőről rázúduló erőszakból, hatásvadászatból, feltűnősködésből, nem kér az érdemtelenül sztárokká ütött hölgyikék, uracskák mosdatlanszájúságából, ripacskodásából, s pokolra kívánja az estéről estére nyíltan avagy kódoltan rázúdított életrecepteket, a csúcsra jutás garantált módszereit. Hogy tudniillik, ha karriert akarsz - s ugyan, mi mást akarhatnál?! -, ne légy tisztességes, ámde légy gátlástalan, fensőbbséges, s úgy tekints szét magad körül, hogy a világ igazából csak érted és miattad van, keményítsd meg szívedet, lelkedet, lesajnáló pillantásra se méltasd a gonddal, bajjal élőket. Hm, hm. Én is veszem persze a roppant modernnek, korszerűnek mondott világ üzeneteit, ám nem hallom meg őket, s úgy leperegnek rólam, mint minden erőszakos reklám.

{p} Az viszont bizonyos, hogy mostanság mind gyakrabban hallhatni efféle, a feleségemével egyező okú kirohanásokat, amelyeknek talán az is hozadéka lehet, hogy mind többen és többen menekülnek a lelküket mérgező, agyukat terrorizáló világ elől a könyvek csendes holdudvarába. S csak itt és most kezdek eszmélni és alaposan belégondolni, hogy miről van, miről lehet szó. Lelkesülök: hát újfent beigazolódik a krisztusi tanítás igazsága, hogy nem csak kenyéren és vízen él az ember. S micsoda távlat, perspektíva, jövő sejlik itt fel! Utóbb oda jutunk - bár jutnánk! -, hogy ismét, de inkább végre-valahára olvasó nép leszünk? Az bizony jó volna, nagyon is ránk férne. Mert sok és nyomasztó bajunk közül a lelkieket, szellemieket tartom a legsúlyosabbaknak. Magyarul: a gondolattalanságot, az elsekélyesülést, a földhöz ragasztó begyepesedést, azt ne mondjam, bocsánat a szóért, a tömeges elbunkósodást, uram bocsá', az elbutulást, már-már társadalmi méretekben. S itt és most még csak szó se essék erkölcseink megroggyant állapotáról, amit persze el lehet hallgatni, de nem észrevenni, nem felfigyelni rá - nos, az a szemellenzősök és a szellemileg alulmúlhatatlanok kiváltsága. S ha a könyvek okán felsejlő jövő megadatnék, most akár a kezemet dörzsölhetném s elégedetten hátradőlhetnék ültömben.

{p} Ám nem teszem, mert nem tehetem. Ugyanis furcsa, sőt elkedvetlenítő, hogy a televízió okán jutunk előrébb szellemiekben, mégpedig úgy, hogy hátat fordítunk neki. Tisztelet persze a kivételnek. Erősen fájlalnám a dolgot, mert szerintem a televízió messze többre, másra, magasabb rendűre hivatott, mint amire ma valakik oly előszeretettel felhasználják, de inkább feláldozzák - önös érdekük és zsebük szerint.